4. fejezet

 

Szokásomhoz híven nem túl nőiesen ébredtem. Utáltam a reggeleket. Utáltam, hogy a filmekben és a reklámokban minden nő, amint kinyitotta a szemét, könnyedén kipattant az ágyból és tökéletes hajjal, sminkkel és persze egy gramm felesleges zsír nélkül mosolyogva készítette a reggelit hőn szeretett párjának. Én ehhez képest 29 éves korom ellenére alig bírtam feltápászkodni a kanapéból, kicseszettül elaludtam a derekamat, a hajam, mint egy szénaboglya és olyan vadítóan erős szájszag jellemzett, amitől egy borz is kiájulna. És akkor ne legyen önbizalomhiányos az ember lánya, ha ilyen műsorokon kell felnőnie? Csodálkozunk, ha a tinédzser lányok állandó fogyókúrába kezdenek és sohasem látják magukat szépnek a tükörben? Csodálkozunk, ha annyira a szépség rabjává válnak, hogy elfelejtik a lélek értékeit? Csodálkozunk, ha napjainkban a külcsín fontosabbá vált, mint a belbecs? Hisz mi tettük mindezt magunkkal. A reklámokban szereplő elérhetetlen külsejű nőkkel és férfiakkal. Elhitettük magunkkal, hogy aki nem felel meg a mai trendnek, az nem szerethető. Aki nem tökéletes, az a társadalom peremére szorult. Mi tettük mindezt, amikor egy jó megjelenésű férfit megszóltunk azért, mert a társadalom szerint egy kevésbé szép nőt választott maga mellé. Elfelejtettük, hogy mindenkiben rejtőzik szépség. Mint ahogy azt is, hogy a valóságot mindenki másképp látja.

 

Szóval igen, én minden tekintetben különcnek számítottam a mai elvárások szerint. Talán ezért is volt az, hogy nagyon kevés embert engedtem magamhoz közel. Sohasem voltam olyan típusú személyiség, aki képes volt megjátszani magát és csak azért jó pofizni egy társaságban, hogy befogadják. Ahhoz túl nagy pofával rendelkeztem. Sajnos mindig is egy nyitott könyv voltam mások előtt. Ha valamivel nem értettem egyet akkor az kiült az arcomra. Ezért is éreztem az elmúlt időszakban azt, hogy meghasonulok önmagammal. Mosolyogva tűrtem a bántásokat és beszólogatásokat csak azért, hogy jobban fogyjon a könyvem. Úgy éreztem, a 10 éves énem szembe köpne, ha most találkozna velem. Megpróbáltam beilleszkedni a mai társadalmi normákba, de belül a valódi énem kiakart törni. Ez az egész celeb lét kezdett felemészteni és úgy éreztem, hogy hosszú távon döntésre fogok kényszerülni. De te melyik kezedbe harapnál bele inkább? Melyiket adnád fel? Az álmodat, amit egész életedben kergettél vagy az értékeidet?

 

- Réka, ezzel most kurvára nem kell foglalkoznod, inkább húzz el zuhanyozni- parancsoltam magamra. Jelenleg struccpolitikát folytattam, akárcsak egy érett felnőtt. Reménykedtem benne, ha nem foglalkozom vele magától is megoldódik a probléma.

 

Hosszas zuhanyzást követően leültem reggelizni és átnézni az emailjeimet és üzeneteimet. A mai napom szerencsére szabad volt, így a legjobb barátnőmmel Adéllal terveztem ebédelni. Adélt még az egyetemen ismertem meg. Már az első találkozásunkkor éreztük a szikrát egymást között, és ez szerencsére azóta sem hunyt ki. Az egyetem után egy szerkesztőségnél kezdtünk dolgozni, aztán én ott hagytam mindezt a könyvírás miatt, ő pedig jelenleg az első babáját várta már. A terhesség hatodik hónapjában járt éppen és mivel orvosi utasításra abba kellett hagynia a munkáját még a terhesség elején mostanában feleslegesnek érezte magát. Legnagyobb bánatomra ezt az űrt azzal próbálta betölteni, hogy nekem pasit szerezzen. Az elmúlt két évem mindenről szólt, csak éppen a pasizásról nem. Egyrészt lefoglalt, hogy kiteljesedjek az új munkámban, másrészt még mindig bennem élt az előző barátommal átélt nárcisztikus kapcsolatom. Össze kellett szednem magam lelkileg egy új kapcsolat előtt. Mostanra úgy éreztem, hogy sikerült helyre jönnöm, de valamiért taszítottam a pasikat.

 

Az emailek között csak Anikó meg Andris üzeneti voltak benne a próbákkal meg a műsorral kapcsolatban. A messenger üzenetek között apám megkérdezte, hogy vagyok, amire gyorsan visszaküldtem egy jól vagyok-ot. Adél is üzent, hogy nem igazán érzi jól magát, ezért kérte, hogy inkább náluk találkozzunk ebédre. Visszajeleztem, hogy ott leszek.

 

Aztán megpillantottam az engedélykéréseket. Kovács Patrik neve villogott ott egy üzenettel. Szívem a torkomban dobogott. Nem tehetek róla, ez a pasi úgy vonzott, akárcsak molylepkét a lámpa fénye. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy csak a képzeletem szülte őt. Valójában ő nem olyan férfi, mint amilyennek elképzeltem oly sokszor. Én egy magam számára generált tökéletes alakhoz vonzódtam már régóta, de most a hús-vér férfi lépett be az életembe. Megnyitottam az üzenetet, amit még tegnap este küldött nekem.

 

„Kedves Réka! Először is szeretném megköszönni neked a figyelmességedet. Annának meséltem a neki küldött süteményről és szeretné, ha holnap te is csatlakoznál hozzánk vacsorára és együtt fogyasztanánk el az édességet. Amennyiben ez számodra is megfelelő, kérlek jelezz vissza!

Patrik”

 

Az üzenet annyira formális és merev hangvételű volt. Érződött belőle, hogy csupáncsak a lánya miatt írta nekem és eltűrt vendég lennék általa a vacsorán. Össze voltam zavarodva. Legszívesebben visszaírtam volna, hogy még a vesémet is eladhatod, másrészről azonban nem szerettem volna „még futottak” kategória lenni. Épp, hogy csak sikerült elfogadható szintre emelnem az önbizalmamat, nem engedhettem, hogy lerombolja.

 

Gyorsan berohantam felöltözni, felkapkodtam a cuccaimat és elhagytam a lakást. Az utcán valami csoda folytán sikerült leintenem egy taxit és már száguldottunk- na jó nem, mert irtózatos dugó volt a városban természetesen- is Adél lakása felé. Gyorsan dobtam neki egy üzenetet: Már úton vagyok, majd elmesélem.

Pár másodperccel később érkezett is a válasza.

 

Szeretetgombóc: Készítem a nutellát.

Én: Inkább vodkát!

Szeretetgombóc: Ki maga és mit tett a barátnőmmel?

Az üzenethez csatolt egy képet is, amin egy csodálkozó baba szerepelt. Ennek hatására hangosan felvihogtam. Istenem, de hülye! A sofőr belenézett a visszapillantótükörbe, de miután konstatálta, hogy csak egy újabb ostoba utas, pillantása visszasiklott az úttestre.

Szeretetgombóc: Elraboltak és tőlem akarnak váltságdíjat kérni? Ugye mondtad nekik, hogy minden pénzünk babacuccokra megy el? Ha jobban belegondolok, nincs számomra egy szabad állásuk?

Én: És belőled lesz anya? Tomi hova tette az eszét, mikor a te génjeidet akarta tovább örökíteni?

Szeretetgombóc: Hé! Az én férjem igenis okos! Tisztában volt vele, hogy nálam jobbat nem kaphat.

Az üzenetéhez társított egy kedves képet is, amin egy bizonyos ujj szerepelt. Mondtam már, hogy mennyire szeretjük egymást?

Én: Vagy csak nem volt kedve tovább keresgélni és beérte veled is, hogy jól van az úgy :D

Szeretetgombóc: Mikor érsz ide? Csak hogy tudjam, mikor ne engedjelek be!

 

Nem reagáltam rá semmit. Ha meglát, úgysem fog tudni ellenállni a csodálatos személyiségemnek. Húsz perccel később- ami egy örökkévalóságnak tűnt- kiszálltam a taxiból és a kapukód segítségével felmentem Adélhoz. Kopogtatással nem fárasztottam magamat, egyszerűen csak használtam a tőle kapott kulcsomat. Azt említettem már, hogy nem vagyunk túl szemérmesek egymás előtt?

 

- Megjöttem banya- kiáltottam el magamat, miközben megszabadultam a cipőmtől.

- Itt csak hercegnők vannak - tápászkodott fel a kanapéról.

- Tomi is itt van? Nem ment el dolgozni? – kaptam szívemhez a kezemet.

- Annyira bolond vagy! Tudod, hogy rólam és a jövendőbeli keresztlányodról beszélek.

- És már alig várom! Ő lesz az egyetlen értelmes ebben a családban.

- Nálad biztosan okosabb lesz, az tuti – öltött rám nyelvet. Annyira felnőttesen tudtunk viselkedni egymás társaságában. – Tisztában vagyok vele, hogy nélkülem minden egyes másodperc kínszenvedés, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy valami más miatt sem várhattál a találkozóval. Mi történt? Összeszedtél végre valakit? Csak nem huncutkodtál az éjszaka? Minden egyes szaftos részletre kíváncsi vagyok! Dobj egy kis csontot nekünk házas nőknek!

- Szóval az úgy volt, hogy este nem tudtam aludni és a lehető legjobb ötletnek azt tartottam, ha éjszaka egyedül bolyongok Pest utcáin, hátha elkap egy sorozatgyilkos, aki amint belenéz a szemembe örök szerelembe esik irántam… De kiderült, hogy még a sorozatgyilkosoknak sem kellek. Szóval így maradok a nyakatokon. Arra gondoltam, hogy ide költözhetnék és aludhatnék Tomival. Ha megszületik a baba te úgysem fogod sokat használni az ágyatokat, pazarlás lenne üresen hagyni.

- Álmodozz csak! – vágott hozzám egy konyharuhát. – Elmondod végre, hogy mi van, vagy folytassam a Netflix sorozatomat inkább? Mostanában igencsak összenőttünk a TV-vel.

Előkaptam a telefonomat a táskámból és megnyitottam Patrik üzenetét.

- Meséltem neked, hogy összeismerkedtem múltkor Patrikkal és a lányával. Anna irtó cuki kislány és valahogy feljött egy beszélgetés során a gumisüti fogalma, amit ő eddig nem ismert. Én meg csináltam neki és tegnap ott hagytam Patriknak a táncpróbák épületének a portáján.

- Ez az a Patrik, akiért állandóan csorgatod a nyálad és legszívesebben hozzá vágnád a bugyingódat, ha kérné?

- Most elakarod olvasni vagy sem? – kérdeztem tőle kissé sértődötten. Oké! Talán picit Istenítettem őt korábban, de ez ennyire észrevehető volt mások számára is? Annyira szánalmas vagyok!

- Jó leszek, ígérem! - emelte fel kezeit. A rosszalló szemforgatás természetesen nem maradhatott el a részéről.

Átnyújtottam neki a telefont. Az ajkaimat rágcsáltam. Mindig ezt tettem, mikor ideges voltam. Adél vagy százszor végig futotta az üzenetet és közben meg sem szólalt. Máskor bezzeg be nem állt a szája, de amikor beszélnie kellene, csak hallgat. Ki vagyok vele segítve, mondhatom!

 

- És mit akarsz csinálni? - nézett fel nagy sokára rám.

- Nem tudom. Azért jöttem, hogy tőled kérjek segítséget.

- Hú, kisanyám! Ugye tudod, hogy most a hormonok miatt azt mondanám neked legszívesebben, hogy mászd meg és jól lovagold meg? De tudom, hogy nem ilyen válaszra vágysz, ezért csak kussolok.

- Jesszus pepi! Komolyan meg kell kérdeznem. Tényleg van vodkád?

 

És volt neki! Sajnos nem is kevés. Adél természetesen nem ihatott, ezért szolidaritásból limonádézott velem, de én az ő adagját is bepótoltam. Nem akartam, hogy megromoljon, csupáncsak azért ittam annyit. Mondanom sem kell, hogy az ebédből nem lett semmi és úgy döntöttem, hogy aznap csak folyadéknapot tartok. Vodkával. Délután kettőre lazára és bohókásra ittam magam. Adél legalábbis ezt hazudta nekem. Az üzenetre továbbra sem reagáltam semmit, ugyanis a racionális énem küzdött barátnőm szexéhes énjével. Lehetséges, hogy csupáncsak az alkohol okozta, de én is kezdtem a második opció felé hajlani, holott tisztában voltam vele, hogy ott lesz a lánya is, és jelenleg nem akart nőkkel kezdeni. Azért egy kis remény bujkált bennem, hátha megvigasztalhatnám…

 

- Mi a picsa? – telefonom elkezdett rezegni és annyira megijesztett, hogy leejtettem a földre. Biztos, hogy semmi köze nem volt ahhoz, hogy egy pöppet már ittam. Vihorásztam, akárcsak egy tini, mikor lehajoltam érte és felvettem. A kijelzőn megpillantottam Patrik nevét, aki éppen videóhívást intézett felém.

- Ez minek hív? – dugtam Adél arcába a készüléket.

- Hogy talán beszéljen veled? Hisz kurvára nem válaszoltunk az üzenetére még és gondolom a lányának is mondania kell valamit…

- Picsába! Annát teljesen elfelejtettem, hogy ő is biztosan várja a válaszomat. Nem akarok vele beszélni. Vedd fel te! – nyomtam kezébe a telefont.

- És mit mondjak neki? – úgy nézett rám, mintha őrült lennék.

- Hogy nem tudok sem most sem később a telefonhoz jönni, mert kakilok.

- Több órán keresztül? – olyan pillantást vetett rám, amiből sejtettem, hogy legszívesebben diliházba dugna.

- Jól van! - kaptam ki kezéből a mobilomat. – De te leszel mindenért a hibás.

Dühösen fújtattam egyet és megráztam a fejemet. Ha nem lett volna ciki, szerintem földhöz is vágom magam, akár egy kisgyerek, ha nem kapja meg, amit szeretne. Megnyomtam a fogadás gombot.

- Igen, tessék? Ki az?

Adél rácsapott a homlokára. Te hülye vagy? – suttogta felém. Olyan szúrós pillantást vetettem rá, amiből sejteni lehetett, hogy mindenért őt hibáztatom. Elvégre ő kényszerített rá, hogy beszéljek vele.

- Szia, Kovács Patrik vagyok. A leendő táncműsorból, múltkor találkoztál velem és a lányommal Annával. Írtam neked tegnap egy üzenetet, de nem reagáltál még rá semmit, ezért már kezdtem aggódni, hogy talán nem kaptad meg. Anna ma nálam tölti az éjszakát és szeretne meghívni téged is vacsorára hozzánk, ha eltudsz jönni.

- Ez mikor is lenne? – csúszott ki az első gondolat a számon, ami eszembe jutott. Patrik kissé kétkedve nézett rám, mintha nem tudná eldönteni, hogy nem hallom a szavakat- ugyanis elmondta, hogy ma lenne- vagy csak szórakozok vele. Nyugi haver, csak komplett idióta vagyok, semmi baj!

- Ja ma, hisz mondtad – kezdtem el kacarászni magamon. Adél gyorsan pötyögni kezdett a telefonjába és felém fordította. A kijelzőn csak ennyi szerepelt: Bugyisszaggató a hangja. Adj neki bébi!

A gondolatra önkéntelenül is erotikus képek kezdtek el cikázni a fejemben. Ennek hatására kéjesen sóhajtottam egy nagyot és megnyaltam az ajkamat. Valószínűleg a magamba öntött vodka okozhatta, de elhagyta ajkaimat az a mondat, amit nem szerettem volna kiejteni.

- Eltudok menni. Hánykor lenne? És hová kell mennem?

Barátnőm erre párzó mozdulatokat kezdett el mutogatni felém. Annyira vicces volt, hogy elnevettem magam rajta.

- Te most rajtam nevetsz? – húzta fel Patrik a szemöldökét. Ja, vele beszélgetek! Ezt egy pillanatra el is felejtettem. Egyértelmű, hogy nem vagyok spicces.

- Nem, csak épp TV-t nézek és valami vicces volt benne – próbáltam szexisen rámosolyogni, de barátnőm reakciójából ítélve inkább tűntem égőnek, mint szexinek.

- Szóval hétkor lenne a vacsi és nálam. A címet elküldöm neked üzenetben. Van olyan étel, amit nem szeretsz? Vagy amit nagyon kívánsz esetleg? Megfőzhetném neked, ha már eljössz hozzánk.

- Téged szívesen megkóstolnálak- mindezt csak magamban szerettem volna összegezni, de sajnálatos módon a szavakat hangosan is kimondtam. Hogy én mekkora egy idióta vagyok!

- Tessék, mondtál valamit? - kérdezte tőlem meglepve.

Ekkor kitört a káosz. Adél nem bírta tovább visszafogni magát és nevetése bezengte az egész helyiséget, ezzel lebuktatva engem, miszerint nem vagyok egyedül. Elvörösödtem és elkezdtem dadogni. Amikor zavarban voltam néha-néha rám tört ez a régi rossz szokásom.

- Az jó nekem, ami nektek is. Most mennem kell, szia! – vetettem véget gyorsan a beszélgetésnek, amint képes voltam kinyögni egy épkézláb mondatot. Azt mondtam már, hogy mennyire gáz vagyok?

- Ez mind a te hibád- küldtem szúrós pillantásokat Adél felé.

- Anyám, arról nem tehetek, hogy egy rakás szerencsétlenség vagy. Szegény pöttöm, én tényleg ezt a nőt szántam neked keresztanyának? Bocsáss meg! - simított végig gyengéden pocakján.

- Jól van, tudjuk. Szerencsétlen vagyok, lúzer, blablabla… Most pedig segíts nekem! Ki kell józanodnom és valahogy emberi külsőt kell nekem varázsolnod estére. Nem jelenhetek meg így Anna előtt.

- Aha, csak Anna előtt- mosolygott rám sejtelmesen, majd azzal a lendülettel kezdetét is vette a vacsorára való felkészülésünk.  Annyit azért elárulhatok, hogy a tinédzserek érettebben készülődtek volna nálunk, de korántsem ennyire viccesen.