3. fejezet

 

Anna a kocsiig vezető úton végig csacsogott, amit egyáltalán nem bántam. Így legalább esélyem sem volt rá, hogy Patrikot még jobban magamra haragítsam. Mondani ugyan nem mondta, de a testbeszédje elárulta, hogy a háta közepére sem kíván jelen pillanatban engem. Be kell vallanom, hogy én is szívesebben töltöttem volna az elmúlt perceimet hőn szeretett Carte d'orom jelenlétében, mint vele. Mozdulatain érezhető volt, hogy minél jobban szeretne kirekeszteni a beszélgetésből és ezáltal minél kevesebb információhoz juttatni a magánéletével kapcsolatban. A mellette töltött percek ráébresztettek, hogy egy meggyötört és megsebzett férfival állok szemben, akinek még igen hosszadalmas önismereti utat kell végig járnia ahhoz, hogy szívét kitárja a világ felé.

 

- Réka te előre ülj apu mellé, oda szoktak ülni a nagyok- rántott vissza Anna hangja a parkolóházba. Úgy látszik, a bambulásom eredménye az lett, hogy időközben megérkeztünk a kocsijuk mellé. Patrik épp behelyezte lányát a gyerekülésbe. Kicsit zavarban voltam, ezért csak álltam ott, akárcsak egy engedélyre váró gyermek. A férfi végzett a hátsó ülésen végzett tevékenységével és úgy nézett rám, akár egy dilisre.

 

- Nyugodtan beszállhatsz, nyitva van- intézte felém szavait, miközben táskáját betette a csomagtartóba. Akárcsak egy engedelmes kislány kinyitottam az ajtót és beszálltam. Nagy izgalmamban szerencsétlenkedtem egy sort a biztonsági övvel, de végül sikerült bekötnöm magamat. Lábaimmal az elém helyezett táskámat rugdostam. Kicsit sem voltam ideges, annyi szent!

 

- Már nagyon éhes vagyok. Hol van már apu? – kezdett el Anna forgolódni. Mint egy végszóra apja is beült mellém a gépjárműbe és elhagytuk a parkolóházat.

 

Patrik vezetési stílusának semmi köze nem volt ahhoz, hogy a szívem a torkomban dobogott. Izegtem-mozogtam csak az ülésen, nem találtam a helyemet. Próbáltam kiszűrni 18 karikás gondolataimat, és nem rámászni a lánya előtt. A vérem vadul száguldott az ereimben. Hormonjaim bűnös gondolatok felé szerettek volna terelni. Azt hiszem, túl rég szenteltem már figyelmet férfiak irányába, ez okozhatja a tinilányos viselkedésemet. Ideje lesz kiküszöbölni a csorbát!

 

- És hol tegyünk ki téged? – szegezte nekem a kérdést, amitől akárcsak egy csínyt elkövető kislány összerezzentem. Talán még kicsit el is pirultam. Áldottam az eget, hogy nem épp egy vámpíros romkomban vagyunk, ahol olvasni tudna a gondolataimban.

 

- Thököly út, köszönöm. Ott majd mutatom, hol állj meg – tegezését hallva próbáltam könnyed hangnemben válaszolni.

 

- Rendben. És te is indulsz a táncversenyen? – vetett rám egy gyors pillantást. Hát igen! Nem vagyok egy táncos alkat, ezt én is tudtam jól. Kérdése inkább tűnt a kínos csend megtörésének, mintsem igazi érdeklődésnek. Figyelembe véve, hogy alig pár perccel azelőtt már elmondtam neki, hogy én is részt veszek a műsorban.

 

- Amennyiben arra irányul a kérdésed, hogy kinevettetem-e magam az egész ország előtt, akkor a válaszom: igen.

 

- Igen apu, Réka is táncolni fog - szólt előre Anna. – bár mondtam neki, hogy ellened esélye sem lesz.

 

Gyermeki őszinteségét hallva ajkam mosolyra húzódott. Vajon mi felnőttek mikor jutottunk el arra a pontra, hogy hazudjunk magunknak és az egész világnak? Vajon miért elvárás a felnőtt lét során, hogy mindig csak megjátsszuk magunkat és behódoljunk a társadalmi normáknak? Vajon mikor és ki nevelte belénk, hogy nem lehetünk őszinték?

 

- Ne haragudj a tájékozatlanságom miatt, de honnan is kellene ismernem téged? – szegezte nekem Patrik a kérdést.

 

- Író vagyok- úgy szisszent fel, mintha megmarta volna egy kígyó- nem újságíró. Már. Könyvet írok. Vagyis már írtam egyet, amit kiadtak és most van folyamatban még egy. Inkább nőknek szóló történetek, szóval nem veszem sértésnek, hogy nem ismered a munkásságomat.

 

- És nekem való lenne? – csatlakozott be a beszélgetésbe Anna is.

 

- Nem kicsikém- fordultam hátra hozzá. – Ezek felnőtteknek való regények, de utána szeretném magam kipróbálni gyermekkönyvek megírásában is. Abban szívesen venném a segítségedet majd.

 

- Naná! - csapott bele lelkesen tenyerembe. – De azért a gumisütiről nem fogok elfelejtkezni.

 

Olyan szigorúan lóbálta mutatóujját a levegőben, hogy önkéntelenül is felnevettem. Kész színésznő ez a lány!

 

- Meg fogom neked csinálni, hisz megígértem. Én mindig betartom az ígéretemet.

 

- Ott leszünk lassan, szóval jó lenne, ha szólnál, hol álljak meg- vetett véget Patrik társalgásunknak. Előre fordultam és meglepődve tapasztaltam, hogy már túl is haladtunk az épületen, amiben laktam. A következő buszmegállóban megállt, elbúcsúztam tőlük- inkább csak Annától- és kiszálltam. Még a zuhany alatt állva is kótyagos és kába voltam a történések miatt. Az agyam próbálta feldolgozni, hogy találkozott a szívem által rég dédelgetett bálványával. A szívemnek azt is fel kellett dolgoznia, hogy egyáltalán nem olyan ember volt, mint a képzeletemben.

 

Temérdek egészségtelen ételt és nyálas sorozatot követően eltelt a péntek este, majd követte a szombat és a vasárnap is. Nem voltam rá büszke, de a hétvégém a totális semmittevésről szólt. Táncpartnerem éppen esküvőn vett részt, így a táncpróbák miatt sem kellett kikelnem a kanapé csábító öleléséből.

 

Hétfőn aztán vissza kellett térnem a felnőttek dolgos világába- bár erre egyáltalán nem vágytam. Délelőtt egy podcastben voltam hivatalos, hogy promotáljam a TV-ben való szereplésemet. Anikó imádta ezeket a podcasteket- én rühelltem. Csak egy újabb hely, ahol hazudni és mosolyogni kell. Mosolyogtam, amikor megkérdezték, hogyan zajlik a felkészülés. Azt mégsem mondhattam, hogy a próbák után otthon csokoládéval enyhítem a frusztrációmat és emiatt a kényszerevés miatt aztán álomba sírom magam. Mosolyogtam, mikor csak úgy viccesen a fiúk megjegyezték a műsorban, hogy kicsit erősebb karakter vagyok a többi versenyzőnél- pedig legszívesebben lefejeltem volna mindkettőt.

 

Ezután a nagyszerű megjelenést követően következett a próba. Mondanom sem kell, hogy nem igazán vágytam rá. Andris a táncpartnerem szerint egész ügyes vagyok, csak kishitű. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy testképzavarban szenvedek. Mint ahogy mondtam gyerekkorom óta csak eszek és eszek, aminek köszönhetően 20 éves koromra már elértem a 100 kg-t. Na szóval, innen indultam el pár éve. Mostanra sikerült 75 kg-ra lefogynom, ami még mindig nem igazán versenysúly, de emellett sajnos még továbbra is stressz és zugevő maradtam. És továbbra is egy dagadt disznónak látom magam a tükörben, aki hájával betölti az egész színpadot. Szóval igen, komoly problémáim voltak!

 

Vért izzadva végig szenvedtem a próbát és közben sikerült kiderítenem azt is, amit szerettem volna. Andris barátnője Liza ugyanis Patrik táncpartnere, így ki tudtam szedni belőle, hogy Liza és Patrik mikor próbálnak. Nem mondanám, hogy ez túl etikus volt, de a cél szentesíti az eszközt! Félreértés ne essék, nem azért érdekelt a próbájuk időpontja, hogy rámásszak a férfira- bár ez ellen sem lenne kifogásom a viselkedése ellenére sem-, hanem hogy betartsam az ígéretemet Annának. Emlékeztem ugyanis rá, hogy említette a héten szerdán is az apukájánál fog aludni, és holnap este mi is és Patrikék is fognak próbálni, így itt tudom majd neki hagyni a sütit a portán Annának.

 

Egész hajnalban az ajándékommal foglalatoskodtam, ugyanis délelőtt Anikóval és a kiadómmal kellett találkoznom, és ezek a megbeszélések ismerve menedzseremet igazán el szoktak húzódni. Ezért jobbnak láttam, ha még éjszaka elkészítem az édességet. Gyanúm beigazolódott, így kora délután csak sebtében bekaptam az ebédemet és indultam is Andrishoz. Táncpartnerem úgy döntött, hogy a hétvégi kihagyott próbákat ideje bepótolnunk ma- legnagyobb örömömre-, így délutántól estig ráztuk a csípőnket kisebb-nagyobb eredménnyel. Miután végeztünk hullaként vonszoltam ki magam az épületből és indultam haza. Még délután megérkezésemkor a gumisütit átadtam Péternek a portásnak megőrzésre, hogy a próba végeztével adja majd át Kornélnak egy kis cetli kíséretében. A papíron csupáncsak annyi szerepelt, hogy Rékától Annának.

 

Hazaérve letusoltam, bevágtam magam a kanapé elé egy kínai és Damon Salvatore társaságában, aki sohasem hagyott cserben. Később a reggel első sugarai is itt értek, és akkor még nem is sejtettem, hogy az éjszaka folyamán egy sorsfordító ismerősnek jelölésre tettem szert.