4. fejezet

 

Szokásomhoz híven nem túl nőiesen ébredtem. Utáltam a reggeleket. Utáltam, hogy a filmekben és a reklámokban minden nő, amint kinyitotta a szemét, könnyedén kipattant az ágyból és tökéletes hajjal, sminkkel és persze egy gramm felesleges zsír nélkül mosolyogva készítette a reggelit hőn szeretett párjának. Én ehhez képest 29 éves korom ellenére alig bírtam feltápászkodni a kanapéból, kicseszettül elaludtam a derekamat, a hajam, mint egy szénaboglya és olyan vadítóan erős szájszag jellemzett, amitől egy borz is kiájulna. És akkor ne legyen önbizalomhiányos az ember lánya, ha ilyen műsorokon kell felnőnie? Csodálkozunk, ha a tinédzser lányok állandó fogyókúrába kezdenek és sohasem látják magukat szépnek a tükörben? Csodálkozunk, ha annyira a szépség rabjává válnak, hogy elfelejtik a lélek értékeit? Csodálkozunk, ha napjainkban a külcsín fontosabbá vált, mint a belbecs? Hisz mi tettük mindezt magunkkal. A reklámokban szereplő elérhetetlen külsejű nőkkel és férfiakkal. Elhitettük magunkkal, hogy aki nem felel meg a mai trendnek, az nem szerethető. Aki nem tökéletes, az a társadalom peremére szorult. Mi tettük mindezt, amikor egy jó megjelenésű férfit megszóltunk azért, mert a társadalom szerint egy kevésbé szép nőt választott maga mellé. Elfelejtettük, hogy mindenkiben rejtőzik szépség. Mint ahogy azt is, hogy a valóságot mindenki másképp látja.

 

Szóval igen, én minden tekintetben különcnek számítottam a mai elvárások szerint. Talán ezért is volt az, hogy nagyon kevés embert engedtem magamhoz közel. Sohasem voltam olyan típusú személyiség, aki képes volt megjátszani magát és csak azért jó pofizni egy társaságban, hogy befogadják. Ahhoz túl nagy pofával rendelkeztem. Sajnos mindig is egy nyitott könyv voltam mások előtt. Ha valamivel nem értettem egyet akkor az kiült az arcomra. Ezért is éreztem az elmúlt időszakban azt, hogy meghasonulok önmagammal. Mosolyogva tűrtem a bántásokat és beszólogatásokat csak azért, hogy jobban fogyjon a könyvem. Úgy éreztem, a 10 éves énem szembe köpne, ha most találkozna velem. Megpróbáltam beilleszkedni a mai társadalmi normákba, de belül a valódi énem kiakart törni. Ez az egész celeb lét kezdett felemészteni és úgy éreztem, hogy hosszú távon döntésre fogok kényszerülni. De te melyik kezedbe harapnál bele inkább? Melyiket adnád fel? Az álmodat, amit egész életedben kergettél vagy az értékeidet?

 

- Réka, ezzel most kurvára nem kell foglalkoznod, inkább húzz el zuhanyozni- parancsoltam magamra. Jelenleg struccpolitikát folytattam, akárcsak egy érett felnőtt. Reménykedtem benne, ha nem foglalkozom vele magától is megoldódik a probléma.

 

Hosszas zuhanyzást követően leültem reggelizni és átnézni az emailjeimet és üzeneteimet. A mai napom szerencsére szabad volt, így a legjobb barátnőmmel Adéllal terveztem ebédelni. Adélt még az egyetemen ismertem meg. Már az első találkozásunkkor éreztük a szikrát egymást között, és ez szerencsére azóta sem hunyt ki. Az egyetem után egy szerkesztőségnél kezdtünk dolgozni, aztán én ott hagytam mindezt a könyvírás miatt, ő pedig jelenleg az első babáját várta már. A terhesség hatodik hónapjában járt éppen és mivel orvosi utasításra abba kellett hagynia a munkáját még a terhesség elején mostanában feleslegesnek érezte magát. Legnagyobb bánatomra ezt az űrt azzal próbálta betölteni, hogy nekem pasit szerezzen. Az elmúlt két évem mindenről szólt, csak éppen a pasizásról nem. Egyrészt lefoglalt, hogy kiteljesedjek az új munkámban, másrészt még mindig bennem élt az előző barátommal átélt nárcisztikus kapcsolatom. Össze kellett szednem magam lelkileg egy új kapcsolat előtt. Mostanra úgy éreztem, hogy sikerült helyre jönnöm, de valamiért taszítottam a pasikat.

 

Az emailek között csak Anikó meg Andris üzeneti voltak benne a próbákkal meg a műsorral kapcsolatban. A messenger üzenetek között apám megkérdezte, hogy vagyok, amire gyorsan visszaküldtem egy jól vagyok-ot. Adél is üzent, hogy nem igazán érzi jól magát, ezért kérte, hogy inkább náluk találkozzunk ebédre. Visszajeleztem, hogy ott leszek.

 

Aztán megpillantottam az engedélykéréseket. Kovács Patrik neve villogott ott egy üzenettel. Szívem a torkomban dobogott. Nem tehetek róla, ez a pasi úgy vonzott, akárcsak molylepkét a lámpa fénye. Emlékeztetnem kellett magamat, hogy csak a képzeletem szülte őt. Valójában ő nem olyan férfi, mint amilyennek elképzeltem oly sokszor. Én egy magam számára generált tökéletes alakhoz vonzódtam már régóta, de most a hús-vér férfi lépett be az életembe. Megnyitottam az üzenetet, amit még tegnap este küldött nekem.

 

„Kedves Réka! Először is szeretném megköszönni neked a figyelmességedet. Annának meséltem a neki küldött süteményről és szeretné, ha holnap te is csatlakoznál hozzánk vacsorára és együtt fogyasztanánk el az édességet. Amennyiben ez számodra is megfelelő, kérlek jelezz vissza!

Patrik”

 

Az üzenet annyira formális és merev hangvételű volt. Érződött belőle, hogy csupáncsak a lánya miatt írta nekem és eltűrt vendég lennék általa a vacsorán. Össze voltam zavarodva. Legszívesebben visszaírtam volna, hogy még a vesémet is eladhatod, másrészről azonban nem szerettem volna „még futottak” kategória lenni. Épp, hogy csak sikerült elfogadható szintre emelnem az önbizalmamat, nem engedhettem, hogy lerombolja.

 

Gyorsan berohantam felöltözni, felkapkodtam a cuccaimat és elhagytam a lakást. Az utcán valami csoda folytán sikerült leintenem egy taxit és már száguldottunk- na jó nem, mert irtózatos dugó volt a városban természetesen- is Adél lakása felé. Gyorsan dobtam neki egy üzenetet: Már úton vagyok, majd elmesélem.

Pár másodperccel később érkezett is a válasza.

 

Szeretetgombóc: Készítem a nutellát.

Én: Inkább vodkát!

Szeretetgombóc: Ki maga és mit tett a barátnőmmel?

Az üzenethez csatolt egy képet is, amin egy csodálkozó baba szerepelt. Ennek hatására hangosan felvihogtam. Istenem, de hülye! A sofőr belenézett a visszapillantótükörbe, de miután konstatálta, hogy csak egy újabb ostoba utas, pillantása visszasiklott az úttestre.

Szeretetgombóc: Elraboltak és tőlem akarnak váltságdíjat kérni? Ugye mondtad nekik, hogy minden pénzünk babacuccokra megy el? Ha jobban belegondolok, nincs számomra egy szabad állásuk?

Én: És belőled lesz anya? Tomi hova tette az eszét, mikor a te génjeidet akarta tovább örökíteni?

Szeretetgombóc: Hé! Az én férjem igenis okos! Tisztában volt vele, hogy nálam jobbat nem kaphat.

Az üzenetéhez társított egy kedves képet is, amin egy bizonyos ujj szerepelt. Mondtam már, hogy mennyire szeretjük egymást?

Én: Vagy csak nem volt kedve tovább keresgélni és beérte veled is, hogy jól van az úgy :D

Szeretetgombóc: Mikor érsz ide? Csak hogy tudjam, mikor ne engedjelek be!

 

Nem reagáltam rá semmit. Ha meglát, úgysem fog tudni ellenállni a csodálatos személyiségemnek. Húsz perccel később- ami egy örökkévalóságnak tűnt- kiszálltam a taxiból és a kapukód segítségével felmentem Adélhoz. Kopogtatással nem fárasztottam magamat, egyszerűen csak használtam a tőle kapott kulcsomat. Azt említettem már, hogy nem vagyunk túl szemérmesek egymás előtt?

 

- Megjöttem banya- kiáltottam el magamat, miközben megszabadultam a cipőmtől.

- Itt csak hercegnők vannak - tápászkodott fel a kanapéról.

- Tomi is itt van? Nem ment el dolgozni? – kaptam szívemhez a kezemet.

- Annyira bolond vagy! Tudod, hogy rólam és a jövendőbeli keresztlányodról beszélek.

- És már alig várom! Ő lesz az egyetlen értelmes ebben a családban.

- Nálad biztosan okosabb lesz, az tuti – öltött rám nyelvet. Annyira felnőttesen tudtunk viselkedni egymás társaságában. – Tisztában vagyok vele, hogy nélkülem minden egyes másodperc kínszenvedés, de van egy olyan sanda gyanúm, hogy valami más miatt sem várhattál a találkozóval. Mi történt? Összeszedtél végre valakit? Csak nem huncutkodtál az éjszaka? Minden egyes szaftos részletre kíváncsi vagyok! Dobj egy kis csontot nekünk házas nőknek!

- Szóval az úgy volt, hogy este nem tudtam aludni és a lehető legjobb ötletnek azt tartottam, ha éjszaka egyedül bolyongok Pest utcáin, hátha elkap egy sorozatgyilkos, aki amint belenéz a szemembe örök szerelembe esik irántam… De kiderült, hogy még a sorozatgyilkosoknak sem kellek. Szóval így maradok a nyakatokon. Arra gondoltam, hogy ide költözhetnék és aludhatnék Tomival. Ha megszületik a baba te úgysem fogod sokat használni az ágyatokat, pazarlás lenne üresen hagyni.

- Álmodozz csak! – vágott hozzám egy konyharuhát. – Elmondod végre, hogy mi van, vagy folytassam a Netflix sorozatomat inkább? Mostanában igencsak összenőttünk a TV-vel.

Előkaptam a telefonomat a táskámból és megnyitottam Patrik üzenetét.

- Meséltem neked, hogy összeismerkedtem múltkor Patrikkal és a lányával. Anna irtó cuki kislány és valahogy feljött egy beszélgetés során a gumisüti fogalma, amit ő eddig nem ismert. Én meg csináltam neki és tegnap ott hagytam Patriknak a táncpróbák épületének a portáján.

- Ez az a Patrik, akiért állandóan csorgatod a nyálad és legszívesebben hozzá vágnád a bugyingódat, ha kérné?

- Most elakarod olvasni vagy sem? – kérdeztem tőle kissé sértődötten. Oké! Talán picit Istenítettem őt korábban, de ez ennyire észrevehető volt mások számára is? Annyira szánalmas vagyok!

- Jó leszek, ígérem! - emelte fel kezeit. A rosszalló szemforgatás természetesen nem maradhatott el a részéről.

Átnyújtottam neki a telefont. Az ajkaimat rágcsáltam. Mindig ezt tettem, mikor ideges voltam. Adél vagy százszor végig futotta az üzenetet és közben meg sem szólalt. Máskor bezzeg be nem állt a szája, de amikor beszélnie kellene, csak hallgat. Ki vagyok vele segítve, mondhatom!

 

- És mit akarsz csinálni? - nézett fel nagy sokára rám.

- Nem tudom. Azért jöttem, hogy tőled kérjek segítséget.

- Hú, kisanyám! Ugye tudod, hogy most a hormonok miatt azt mondanám neked legszívesebben, hogy mászd meg és jól lovagold meg? De tudom, hogy nem ilyen válaszra vágysz, ezért csak kussolok.

- Jesszus pepi! Komolyan meg kell kérdeznem. Tényleg van vodkád?

 

És volt neki! Sajnos nem is kevés. Adél természetesen nem ihatott, ezért szolidaritásból limonádézott velem, de én az ő adagját is bepótoltam. Nem akartam, hogy megromoljon, csupáncsak azért ittam annyit. Mondanom sem kell, hogy az ebédből nem lett semmi és úgy döntöttem, hogy aznap csak folyadéknapot tartok. Vodkával. Délután kettőre lazára és bohókásra ittam magam. Adél legalábbis ezt hazudta nekem. Az üzenetre továbbra sem reagáltam semmit, ugyanis a racionális énem küzdött barátnőm szexéhes énjével. Lehetséges, hogy csupáncsak az alkohol okozta, de én is kezdtem a második opció felé hajlani, holott tisztában voltam vele, hogy ott lesz a lánya is, és jelenleg nem akart nőkkel kezdeni. Azért egy kis remény bujkált bennem, hátha megvigasztalhatnám…

 

- Mi a picsa? – telefonom elkezdett rezegni és annyira megijesztett, hogy leejtettem a földre. Biztos, hogy semmi köze nem volt ahhoz, hogy egy pöppet már ittam. Vihorásztam, akárcsak egy tini, mikor lehajoltam érte és felvettem. A kijelzőn megpillantottam Patrik nevét, aki éppen videóhívást intézett felém.

- Ez minek hív? – dugtam Adél arcába a készüléket.

- Hogy talán beszéljen veled? Hisz kurvára nem válaszoltunk az üzenetére még és gondolom a lányának is mondania kell valamit…

- Picsába! Annát teljesen elfelejtettem, hogy ő is biztosan várja a válaszomat. Nem akarok vele beszélni. Vedd fel te! – nyomtam kezébe a telefont.

- És mit mondjak neki? – úgy nézett rám, mintha őrült lennék.

- Hogy nem tudok sem most sem később a telefonhoz jönni, mert kakilok.

- Több órán keresztül? – olyan pillantást vetett rám, amiből sejtettem, hogy legszívesebben diliházba dugna.

- Jól van! - kaptam ki kezéből a mobilomat. – De te leszel mindenért a hibás.

Dühösen fújtattam egyet és megráztam a fejemet. Ha nem lett volna ciki, szerintem földhöz is vágom magam, akár egy kisgyerek, ha nem kapja meg, amit szeretne. Megnyomtam a fogadás gombot.

- Igen, tessék? Ki az?

Adél rácsapott a homlokára. Te hülye vagy? – suttogta felém. Olyan szúrós pillantást vetettem rá, amiből sejteni lehetett, hogy mindenért őt hibáztatom. Elvégre ő kényszerített rá, hogy beszéljek vele.

- Szia, Kovács Patrik vagyok. A leendő táncműsorból, múltkor találkoztál velem és a lányommal Annával. Írtam neked tegnap egy üzenetet, de nem reagáltál még rá semmit, ezért már kezdtem aggódni, hogy talán nem kaptad meg. Anna ma nálam tölti az éjszakát és szeretne meghívni téged is vacsorára hozzánk, ha eltudsz jönni.

- Ez mikor is lenne? – csúszott ki az első gondolat a számon, ami eszembe jutott. Patrik kissé kétkedve nézett rám, mintha nem tudná eldönteni, hogy nem hallom a szavakat- ugyanis elmondta, hogy ma lenne- vagy csak szórakozok vele. Nyugi haver, csak komplett idióta vagyok, semmi baj!

- Ja ma, hisz mondtad – kezdtem el kacarászni magamon. Adél gyorsan pötyögni kezdett a telefonjába és felém fordította. A kijelzőn csak ennyi szerepelt: Bugyisszaggató a hangja. Adj neki bébi!

A gondolatra önkéntelenül is erotikus képek kezdtek el cikázni a fejemben. Ennek hatására kéjesen sóhajtottam egy nagyot és megnyaltam az ajkamat. Valószínűleg a magamba öntött vodka okozhatta, de elhagyta ajkaimat az a mondat, amit nem szerettem volna kiejteni.

- Eltudok menni. Hánykor lenne? És hová kell mennem?

Barátnőm erre párzó mozdulatokat kezdett el mutogatni felém. Annyira vicces volt, hogy elnevettem magam rajta.

- Te most rajtam nevetsz? – húzta fel Patrik a szemöldökét. Ja, vele beszélgetek! Ezt egy pillanatra el is felejtettem. Egyértelmű, hogy nem vagyok spicces.

- Nem, csak épp TV-t nézek és valami vicces volt benne – próbáltam szexisen rámosolyogni, de barátnőm reakciójából ítélve inkább tűntem égőnek, mint szexinek.

- Szóval hétkor lenne a vacsi és nálam. A címet elküldöm neked üzenetben. Van olyan étel, amit nem szeretsz? Vagy amit nagyon kívánsz esetleg? Megfőzhetném neked, ha már eljössz hozzánk.

- Téged szívesen megkóstolnálak- mindezt csak magamban szerettem volna összegezni, de sajnálatos módon a szavakat hangosan is kimondtam. Hogy én mekkora egy idióta vagyok!

- Tessék, mondtál valamit? - kérdezte tőlem meglepve.

Ekkor kitört a káosz. Adél nem bírta tovább visszafogni magát és nevetése bezengte az egész helyiséget, ezzel lebuktatva engem, miszerint nem vagyok egyedül. Elvörösödtem és elkezdtem dadogni. Amikor zavarban voltam néha-néha rám tört ez a régi rossz szokásom.

- Az jó nekem, ami nektek is. Most mennem kell, szia! – vetettem véget gyorsan a beszélgetésnek, amint képes voltam kinyögni egy épkézláb mondatot. Azt mondtam már, hogy mennyire gáz vagyok?

- Ez mind a te hibád- küldtem szúrós pillantásokat Adél felé.

- Anyám, arról nem tehetek, hogy egy rakás szerencsétlenség vagy. Szegény pöttöm, én tényleg ezt a nőt szántam neked keresztanyának? Bocsáss meg! - simított végig gyengéden pocakján.

- Jól van, tudjuk. Szerencsétlen vagyok, lúzer, blablabla… Most pedig segíts nekem! Ki kell józanodnom és valahogy emberi külsőt kell nekem varázsolnod estére. Nem jelenhetek meg így Anna előtt.

- Aha, csak Anna előtt- mosolygott rám sejtelmesen, majd azzal a lendülettel kezdetét is vette a vacsorára való felkészülésünk.  Annyit azért elárulhatok, hogy a tinédzserek érettebben készülődtek volna nálunk, de korántsem ennyire viccesen.

3. fejezet

 

Anna a kocsiig vezető úton végig csacsogott, amit egyáltalán nem bántam. Így legalább esélyem sem volt rá, hogy Patrikot még jobban magamra haragítsam. Mondani ugyan nem mondta, de a testbeszédje elárulta, hogy a háta közepére sem kíván jelen pillanatban engem. Be kell vallanom, hogy én is szívesebben töltöttem volna az elmúlt perceimet hőn szeretett Carte d'orom jelenlétében, mint vele. Mozdulatain érezhető volt, hogy minél jobban szeretne kirekeszteni a beszélgetésből és ezáltal minél kevesebb információhoz juttatni a magánéletével kapcsolatban. A mellette töltött percek ráébresztettek, hogy egy meggyötört és megsebzett férfival állok szemben, akinek még igen hosszadalmas önismereti utat kell végig járnia ahhoz, hogy szívét kitárja a világ felé.

 

- Réka te előre ülj apu mellé, oda szoktak ülni a nagyok- rántott vissza Anna hangja a parkolóházba. Úgy látszik, a bambulásom eredménye az lett, hogy időközben megérkeztünk a kocsijuk mellé. Patrik épp behelyezte lányát a gyerekülésbe. Kicsit zavarban voltam, ezért csak álltam ott, akárcsak egy engedélyre váró gyermek. A férfi végzett a hátsó ülésen végzett tevékenységével és úgy nézett rám, akár egy dilisre.

 

- Nyugodtan beszállhatsz, nyitva van- intézte felém szavait, miközben táskáját betette a csomagtartóba. Akárcsak egy engedelmes kislány kinyitottam az ajtót és beszálltam. Nagy izgalmamban szerencsétlenkedtem egy sort a biztonsági övvel, de végül sikerült bekötnöm magamat. Lábaimmal az elém helyezett táskámat rugdostam. Kicsit sem voltam ideges, annyi szent!

 

- Már nagyon éhes vagyok. Hol van már apu? – kezdett el Anna forgolódni. Mint egy végszóra apja is beült mellém a gépjárműbe és elhagytuk a parkolóházat.

 

Patrik vezetési stílusának semmi köze nem volt ahhoz, hogy a szívem a torkomban dobogott. Izegtem-mozogtam csak az ülésen, nem találtam a helyemet. Próbáltam kiszűrni 18 karikás gondolataimat, és nem rámászni a lánya előtt. A vérem vadul száguldott az ereimben. Hormonjaim bűnös gondolatok felé szerettek volna terelni. Azt hiszem, túl rég szenteltem már figyelmet férfiak irányába, ez okozhatja a tinilányos viselkedésemet. Ideje lesz kiküszöbölni a csorbát!

 

- És hol tegyünk ki téged? – szegezte nekem a kérdést, amitől akárcsak egy csínyt elkövető kislány összerezzentem. Talán még kicsit el is pirultam. Áldottam az eget, hogy nem épp egy vámpíros romkomban vagyunk, ahol olvasni tudna a gondolataimban.

 

- Thököly út, köszönöm. Ott majd mutatom, hol állj meg – tegezését hallva próbáltam könnyed hangnemben válaszolni.

 

- Rendben. És te is indulsz a táncversenyen? – vetett rám egy gyors pillantást. Hát igen! Nem vagyok egy táncos alkat, ezt én is tudtam jól. Kérdése inkább tűnt a kínos csend megtörésének, mintsem igazi érdeklődésnek. Figyelembe véve, hogy alig pár perccel azelőtt már elmondtam neki, hogy én is részt veszek a műsorban.

 

- Amennyiben arra irányul a kérdésed, hogy kinevettetem-e magam az egész ország előtt, akkor a válaszom: igen.

 

- Igen apu, Réka is táncolni fog - szólt előre Anna. – bár mondtam neki, hogy ellened esélye sem lesz.

 

Gyermeki őszinteségét hallva ajkam mosolyra húzódott. Vajon mi felnőttek mikor jutottunk el arra a pontra, hogy hazudjunk magunknak és az egész világnak? Vajon miért elvárás a felnőtt lét során, hogy mindig csak megjátsszuk magunkat és behódoljunk a társadalmi normáknak? Vajon mikor és ki nevelte belénk, hogy nem lehetünk őszinték?

 

- Ne haragudj a tájékozatlanságom miatt, de honnan is kellene ismernem téged? – szegezte nekem Patrik a kérdést.

 

- Író vagyok- úgy szisszent fel, mintha megmarta volna egy kígyó- nem újságíró. Már. Könyvet írok. Vagyis már írtam egyet, amit kiadtak és most van folyamatban még egy. Inkább nőknek szóló történetek, szóval nem veszem sértésnek, hogy nem ismered a munkásságomat.

 

- És nekem való lenne? – csatlakozott be a beszélgetésbe Anna is.

 

- Nem kicsikém- fordultam hátra hozzá. – Ezek felnőtteknek való regények, de utána szeretném magam kipróbálni gyermekkönyvek megírásában is. Abban szívesen venném a segítségedet majd.

 

- Naná! - csapott bele lelkesen tenyerembe. – De azért a gumisütiről nem fogok elfelejtkezni.

 

Olyan szigorúan lóbálta mutatóujját a levegőben, hogy önkéntelenül is felnevettem. Kész színésznő ez a lány!

 

- Meg fogom neked csinálni, hisz megígértem. Én mindig betartom az ígéretemet.

 

- Ott leszünk lassan, szóval jó lenne, ha szólnál, hol álljak meg- vetett véget Patrik társalgásunknak. Előre fordultam és meglepődve tapasztaltam, hogy már túl is haladtunk az épületen, amiben laktam. A következő buszmegállóban megállt, elbúcsúztam tőlük- inkább csak Annától- és kiszálltam. Még a zuhany alatt állva is kótyagos és kába voltam a történések miatt. Az agyam próbálta feldolgozni, hogy találkozott a szívem által rég dédelgetett bálványával. A szívemnek azt is fel kellett dolgoznia, hogy egyáltalán nem olyan ember volt, mint a képzeletemben.

 

Temérdek egészségtelen ételt és nyálas sorozatot követően eltelt a péntek este, majd követte a szombat és a vasárnap is. Nem voltam rá büszke, de a hétvégém a totális semmittevésről szólt. Táncpartnerem éppen esküvőn vett részt, így a táncpróbák miatt sem kellett kikelnem a kanapé csábító öleléséből.

 

Hétfőn aztán vissza kellett térnem a felnőttek dolgos világába- bár erre egyáltalán nem vágytam. Délelőtt egy podcastben voltam hivatalos, hogy promotáljam a TV-ben való szereplésemet. Anikó imádta ezeket a podcasteket- én rühelltem. Csak egy újabb hely, ahol hazudni és mosolyogni kell. Mosolyogtam, amikor megkérdezték, hogyan zajlik a felkészülés. Azt mégsem mondhattam, hogy a próbák után otthon csokoládéval enyhítem a frusztrációmat és emiatt a kényszerevés miatt aztán álomba sírom magam. Mosolyogtam, mikor csak úgy viccesen a fiúk megjegyezték a műsorban, hogy kicsit erősebb karakter vagyok a többi versenyzőnél- pedig legszívesebben lefejeltem volna mindkettőt.

 

Ezután a nagyszerű megjelenést követően következett a próba. Mondanom sem kell, hogy nem igazán vágytam rá. Andris a táncpartnerem szerint egész ügyes vagyok, csak kishitű. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy testképzavarban szenvedek. Mint ahogy mondtam gyerekkorom óta csak eszek és eszek, aminek köszönhetően 20 éves koromra már elértem a 100 kg-t. Na szóval, innen indultam el pár éve. Mostanra sikerült 75 kg-ra lefogynom, ami még mindig nem igazán versenysúly, de emellett sajnos még továbbra is stressz és zugevő maradtam. És továbbra is egy dagadt disznónak látom magam a tükörben, aki hájával betölti az egész színpadot. Szóval igen, komoly problémáim voltak!

 

Vért izzadva végig szenvedtem a próbát és közben sikerült kiderítenem azt is, amit szerettem volna. Andris barátnője Liza ugyanis Patrik táncpartnere, így ki tudtam szedni belőle, hogy Liza és Patrik mikor próbálnak. Nem mondanám, hogy ez túl etikus volt, de a cél szentesíti az eszközt! Félreértés ne essék, nem azért érdekelt a próbájuk időpontja, hogy rámásszak a férfira- bár ez ellen sem lenne kifogásom a viselkedése ellenére sem-, hanem hogy betartsam az ígéretemet Annának. Emlékeztem ugyanis rá, hogy említette a héten szerdán is az apukájánál fog aludni, és holnap este mi is és Patrikék is fognak próbálni, így itt tudom majd neki hagyni a sütit a portán Annának.

 

Egész hajnalban az ajándékommal foglalatoskodtam, ugyanis délelőtt Anikóval és a kiadómmal kellett találkoznom, és ezek a megbeszélések ismerve menedzseremet igazán el szoktak húzódni. Ezért jobbnak láttam, ha még éjszaka elkészítem az édességet. Gyanúm beigazolódott, így kora délután csak sebtében bekaptam az ebédemet és indultam is Andrishoz. Táncpartnerem úgy döntött, hogy a hétvégi kihagyott próbákat ideje bepótolnunk ma- legnagyobb örömömre-, így délutántól estig ráztuk a csípőnket kisebb-nagyobb eredménnyel. Miután végeztünk hullaként vonszoltam ki magam az épületből és indultam haza. Még délután megérkezésemkor a gumisütit átadtam Péternek a portásnak megőrzésre, hogy a próba végeztével adja majd át Kornélnak egy kis cetli kíséretében. A papíron csupáncsak annyi szerepelt, hogy Rékától Annának.

 

Hazaérve letusoltam, bevágtam magam a kanapé elé egy kínai és Damon Salvatore társaságában, aki sohasem hagyott cserben. Később a reggel első sugarai is itt értek, és akkor még nem is sejtettem, hogy az éjszaka folyamán egy sorsfordító ismerősnek jelölésre tettem szert.

2. fejezet

 

Dühösen kacskaringóztam az emeletek között, miután rádöbbentem, hogy ismételten eltévedtem. A tájékozódási képességem hagyott némi kivetnivalót maga után. Ha őszinte szerettem volna lenni, képes voltam akár egy nyílegyenes szakaszon is elveszni. Tisztában voltam vele, hogy ez igazán égő rám nézve, de én már csak ilyen szerencsétlen voltam. Egy újabb nem túl hízelgő tulajdonság az „erényeim” listáján.

 

Fogalmam sem volt róla, hová is sodortak lépteim. Abban azonban biztos voltam, hogy amint hazaérek benyomok egy doboz jégkrémet. Igen, ez kurvára jár nekem! - veregettem meg büszkén vállaimat. Éppen a fagyasztóban található finomságokat próbáltam felidézni, amikor megpillantottam a folyosón egy kislányt.

 

Soha életemben nem láttam még nála gyönyörűbb jelenséget. Gesztenyebarna tincseit csavargatta éppen éneklés közben. Lábai felváltva mozogtak az ütemre ülés közben. Egész lényéből nyugalom és szeretet áradt. Néhány másodpercig elbűvölve néztem őt. Valószínűleg valamilyen zajt adhattam ki, ugyanis a következő pillanatban rám emelte tekintetét, amitől néhány szekundum erejéig elfelejtettem levegőt venni is. Törékeny óvodáskorú megjelenése ellenére egy harcos szeme nézett vissza rám.

 

- Szia. Anna vagyok. Te ki vagy? – szürke szemében kíváncsiság gyúlt.

 

- Szia, én Réka vagyok – kezdtem el lépkedni közelebb felé. Lassan közeledtem, mintha bármelyik pillanatban elillanhatna tőlem. – Egyedül vagy itt vagy van veled valaki?

 

- Anyu hozott el apuhoz, mert tudod ma nála alszok- mutatott a mellette elhelyezkedő kis hátizsákjára. – Bementek abba a terembe beszélgetni felnőtt dolgokról, amit én nem érthetek, mert még kicsi vagyok. Legalábbis anyu ezt mondta, de tudod, én nagyon okos vagyok ám. Az óvodában is minden verset én tanulok meg legelőször. Na mindegy, szóval most ott beszélgetnek, de már elég rég bementek és én kezdek éhes lenni. Ma tökfőzelék volt az ebéd, amit én nem szeretek.

 

- Azt én sem szeretem- mosolyogtam rá. – Ide ülhetek melléd egy kicsit megpihenni?

 

Tisztában voltam vele, hogy a szülei itt voltak tőle alig pár méterre, de képtelen voltam magára hagyni őt. És mi van, ha történik vele valami? Azt sohasem bocsátottam volna meg magamnak. Tetőtől talpig végig mért, és miután elfogadhatónak titulált egy vállrándítással jelezte, hogy helyet foglalhatok mellette.

 

- Te is táncolni fogsz, mint apu?

 

- Csak próbálkozok – dörmögtem inkább magamnak, mintsem neki.

 

- Az én apukám nagyon jól táncol. Egyszer képzeld megengedték, hogy megnézzem az egyik próbájukat. Tuti, hogy ő fog nyerni- mondta büszkén. Szeméből csak úgy áradt a mérhetetlen csodálat édesapja felé. Egy pillanatra nyilallást éreztem a szívemben. Bárcsak nekem is ilyen szüleim lehettek volna!

 

- Én szurkolni fogok neki. Akinek ilyen csodálatos lánya van, mint te, csak nyerhet. És mi jót fogtok hétvégén csinálni?

 

- Apunál fogok aludni most ilyen sokat- mutatta fel három ujját. – Tudod ők most anyuval nem laknak együtt, mert a felnőttek néha szétköltöznek, de attól engem még szeretnek. Szóval most itt leszünk fent Pesten, mert apa itt lakik most és nagyon sok mindent fogunk csinálni. Reggelente palacsintát fogunk enni, mert apa séf. Tudod, hogy mi az a séf?

 

Szívem kihagyott egy ütemet. Lehetséges volna, hogy ő lenne Kovács Patrik kislánya? Annak ellenére, hogy a feleségével való kapcsolatának minden mozzanatát megosztotta a nagyvilággal a lányát mindezidáig rejtegette. A legutolsó képen, amin szerepelt még kisbaba volt szinte.

 

- A séf az, amikor rettenetesen finom ételeket főzöl és az emberek fizetnek érte- folytatta Anna. – Olyan finomat senki sem tud főzni, mint apa. Te szeretsz enni? Én nagyon.

 

- Igen, nagyon szeretek enni- eresztettem meg felé egy mosolyt. – Az édességek a gyengéim, de imádom a rántott húst is. Gyerekkoromban mindig azt kértem nagymamámtól, ha mentem hozzá. Na meg gumisütit.

 

- Gumiból van a süti? Azt meg hogy lehet megenni? – kezdett el fintorogni. Reakciója láttán oly sok nap után szívből felnevettem.

 

- Nincs gumiból, csak ez a neve. Nem ettél még ilyet? – megrázta kis fejecskéjét.-  Legközelebb csinálni fogok neked. Minden hétvégén apukádnál szoktál lenni?

 

- Mostanában igen, de néha hétköznap is, ha nem dolgozik. Például jövőhéten szerdán is nála alszom majd, mert anyunak fellépése lesz. Ő egy híres táncosnő és sokszor dolgozik este, miután én már alszom. Tényleg fogsz nekem olyat csinálni?

Kissé hitetlenkedve nézett rám, ami a hiúságomat sértette. Ennyire kétbalkezesnek nézek ki, hogy még egy óvodás sem bízik bennem?

 

- Kisujjeskü- nyújtottam felé kisujjamat, amit ő el is fogadott. Véglegesen megpecsételtük a neki tett ígéretemet.

 

A következő pillanatban kinyílt a táncterem ajtaja és kilépett rajta a címlapokról oly jól ismert Szabó Panna. Szívem kihagyott egy ütemet. Most már biztos, hogy ő Anna anyukája. Az apukája tehát valóban a mostanság a külvilágtól elzárkózódó Kovács Patrik.

 

Szabó Pannát be kell ismernem, hogy sosem szívleltem igazán. Félreértés ne essék, sohasem találkoztunk személyesen, viszont a személyiségéből áradó energiák és megnyilvánulásai mindig is taszító erővel hatottak rám. Számomra nem igazán volt az a kifejezett feleségnek és anyának való, akinek valószínűleg a férje tekintette. Mindig is önzőnek, felszínesnek és magamutogatónak tűnt. Mindemellett nem vetette meg az éjszakai élet örömeit és a férfitársaságokat sem; ezeket természetesen csak a munkájával való szükséges rossznak nevezte mindig is, később azonban kiderült, hogy nem is viszolygott annyira tőlük. Mindez azért volt még inkább meglepő számomra, mert nem kifejezetten volt igazi szépségnek nevezhető. Magas volt ugyan és vékony, ám az elmúlt években már vesztett kecsességéből, néha egy-egy rendezvényen már szinte ormótlanul jelent meg. Korábban hosszú barna haját mára már férfiasan rövid szőkére váltotta, ami eltorzította arcformáját is. Ha szabad így fogalmaznom az évek során elvesztette mindennemű nőiességét.

 

- Maga kicsoda? – nézett már-már undorral végig rajtam. Tisztában voltam vele, hogy nem voltam éppen a legjobb formában az izzadt szabadidőrucimmal, de azért nem kellene ennyire lekezelőnek lennie az emberrel.

 

- Örvendek, Takács Réka vagyok- nyújtottam kezet felé, amit ő készséggel figyelmen kívül hagyott. Könnyedén leguggolt Anna elé, elmormogott pár szót neki és sietősen távozott.

 

Patrik, mintha csak megérezte volna jövendő exfelesége távozását ekkor lépett ki táskájával a vállán. Ez a pasi megdobogtatta a szívemet attól a pillanattól kezdve, hogy először megláttam a TV-ben. Nem sorolható a mai trendek által elvárt férfiideálok közé, engem mégis izgalomba hozott, akárhányszor csak láttam. 190 cm magas volt az én 160 centiméteremmel szemben, így mindig védelmezően tekinthetett volna le rám. Sötétbarna rövidre nyírt haj, mogyoróbarna szemek, melyek állandóan pajkosan villantak- az elmúlt heteket leszámítva. Kis pocak- mert hát az aputest igenis vonzó. És mindezek tetejében ott volt az a kibaszott mosoly, amitől minden nő legszívesebben ledobta volna a bugyiját. Szóval igen, szerintem egész jó pasi volt, bár eddig nem találkoztunk még személyesen. A közös sajtótájékoztatót, amiben beharangozták a műsort kihagyta és azóta nem volt alkalmunk bemutatkozni egymásnak. Igazából a táncpartnerén kívül mindenkit került az épületben állandó jelleggel.

A szám kiszáradt, a szívem össze-vissza kalimpált és elkezdett izzadni a tenyerem. Olyan voltam, akárcsak egy tinilány. Mint mikor a tizenévesek találkoznak a bálványukkal.

 

- Szia, gyönyörűm- lépett lányához mosollyal az arcán, mintha ott sem lennék.

 

- Szia, apu- Anna felállt és megölelte lehajoló apját. – Rékának nem is köszönsz?

 

Patrik úgy tűnt, mintha villámcsapás érte volna. Olyan volt, mint egy álmából felrévedő ember. Összehúzott szemmel rám nézett. Nem kissé éreztette velem, hogy betolakodó vagyok.

 

- Üdvözlöm, Kovács Patrik. Ismerjük egymást? - ridegségétől hátra hőköltem. A bálványom képe, melyet éveken keresztül dédelgettem magamban egy szempillantás alatt hullott darabjaira.

 

- Üdvözlöm, Takács Réka. Csak éppen erre jártam és szóba elegyedtünk Annával, de már megyek is. Nem zavarom Önöket – kaptam fel gyorsan táskámat és álltam föl, hogy minél gyorsabban leléphessek innen.

 

- Ne menj el! - kapott kezem után Anna ezzel maradásra bírva engem. – Hazavisszük őt is, ugye apu?

 

Patrikon látszott, hogy nem igazán tetszett neki az ötlet, de nem akarta összetörni a lánya lelkesedését. Magamban megértettem őt. Igaz, kibaszottul rosszul esett, hogy a régóta bálványozott férfi ilyen ridegen viselkedett velem, de hát hé! Nemrég jött rá, hogy a felesége megcsalta, el kellett költöznie a lányától, mindennapjait magányosan kellett töltenie egy pesti albérletben. Mindezek mellett pedig az újságírók, akárcsak a keselyűk köröztek felette bármilyen apró-cseprő morzsa után kutatva. Ezek után valószínűleg én is bizalmatlan lennék az emberekkel és csak a szeretteimmel szeretnék lenni.

 

- Én is versenyezni fogok a táncműsorban, bár amit én csinálok mindennek lehet nevezni, csak táncnak nem- tehetetlenül felnevettem. – Tényleg csak véletlenül futottunk össze Annával, és higgye el, nem érdekel a magánélete. Ez csak magukra tartozik.

 

Meglepődve lepillantott rám. Olybá tűnt ezeket a szavakat nemigazán hallotta az elmúlt időszakban. Nálam jobban senki sem tudta, mennyire idegesítő, mikor mindenki a te dolgaiddal szeretne foglalkozni. Mindezt úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vajon örökre elvesztettük a magánszféra fogalmát? Tudom, tudom, aki híres akar lenni, az mindezt vállalja. De ki írta elő, hogy nem lehet egészséges egyensúlyt tartani a celebség és a magánélet között?

 

- Ugye hazavisszük őt is? -  a kislány kérdésére Patrik sóhajtva beletúrt hajába. Apám! Miért csinálta ezt velem? Legszívesebben most azonnal elé dobtam volna a bugyogómat.

 

- De nem várok senkire, szóval szedd a lábaidat- intézte szavait felém.

 

- Jól van már, nem kell kiközösíteni a kis tacskó lábaim miatt. Nem mindenki születhet égimeszelőnek, mint egyesek- forgattam meg játékosan szemeimet Annának. Összekacagtunk és a szemem sarkából észrevettem, hogy Patrik ajkán is végig kúszik halványan egy szívdöglesztő mosoly. Kibaszott hosszú autóút lesz, az biztos!

1. fejezet

 

       -  Úgy nézek ki, mint egy földön ficánkoló bálna- állapítottam meg magamban dühösen. – Mégis mi a jó büdös francot keresek itt?

Természetesen tudtam a kérdésemre a választ, de kibaszottul mérges voltam jelen pillanatban mindenkire a világon. Haragudtam Anikóra a menedzseremre, hogy rábeszélt erre a szarságra. Haragudtam magamra, hogy képes vagyok mindent megtenni azért, hogy teljesítsem gyerekkori álmomat, miszerint híres író legyek. Haragudtam a mai elkorcsosult társadalomra, ahol többet nyomott latba a „celebség”, mint a tehetség. Napjainkban nem az számított sikeres és keresett írónak, aki hihetetlen történeket szőtt és gyönyörűen megfogalmazta azokat, hanem aki felkapott volt az emberek által. És sokszor ez a felkapottság nem is a munkásságának szólt, hanem egy-egy showműsorban való szereplésének.

Így fordulhatott elő, hogy most itt álltam egyedül a próbateremben és néztem magam erős túlzással „gyakorlás” közben. Táncpartnerem már vagy 20 perce távozott, de nekem szükségem volt még egy kis bohóckodásra egyedül. Mert amit én táncként műveltem minden volt, csak az nem. Félreértés ne essek, imádtam táncolni. Otthon, ahol senki nem lát a youtube előtt. Nem egy kibaszott celeb táncversenyben, ahol olyan műfajokban kellene jeleskednem, amiket ezelőtt csak videókon láttam és nem egy ország előtt, akik ki fognak röhögni, hogy nézd már azt a dagadékot, mit rázza magát?

- Mi a picsáért nem maradtál otthon a seggeden Réka? – tettem fel magamnak a költői kérdést. – Mert te hülye író akarsz lenni, azért. Miért nem jó neked valami átlagos szakma, ahol nem kellene parádéznod mások előtt? A szüleid is megmondták, hogy csak egy kis hülye álmodozó vagy, aki semmire sem jó. De nem, neked makacskodnod kell, igaz?

Töröltem le kicsorduló könnyeimet. Eszembe jutottak a múlt sérelmei, amik ide vezettek. A kamaszkorom, amikor megírtam első novellámat és édesanyám kinevetett. Az egyetemi éveim, ahol sorra kaszálták el tanáraim irományaimat. A diplomaosztóm, ahol édesapám csak úgy kedvesen odavetette, hogy most már azért reméli valamilyen normális szakmát is kitanulok, amiből meg tudok élni, mert nehogy azt higgyem, hogy ő el fog tartani engem. Nem mintha eddig is eltartottak volna!

A szüleim még általános iskolás koromban elváltak. Mindketten új családot alapítottak, engem pedig szükséges rosszként 18 éves koromig dobáltak egymás közt. Amint nagykorúvá váltam szépen ott hagytam őket és új életet kezdtem. Azóta az ünnepeken természetesen egymás nyakába borulunk, lövünk pár képet a közösségi oldalakra, de ezenkívül nem igazán tartjuk a kapcsolatot. Szóval nem egy habos-babos gyerekkorból érkeztem, annyi szent. Sokszor éreztették velem, hogy csak társadalmi elvárásként hoztak a világra. Mindezt mutatja az is, hogy egyke voltam, és az új családjukban sem nemzettek új utódokat, csak a hozott egyedeket gondozták. Ezt a kifejezést apám használta egyszer egy beszélgetésünk során, amikor az új gyermekeiről kérdeztem.

Mindezek fényében természetesen olyan mértékű fájdalom és düh alakult ki bennem, ami az ételfüggőséghez vezetett. Ettem, miután anyám nem jelent meg az anyák napi ünnepségen, mert inkább körmöshöz ment. Ettem, mikor apám elfelejtette a születésnapomat. Ettem, mikor a barátaim egész nyáron utazgattak a családjaikkal, én meg azt sem tudtam, hogy a szüleim hol vannak éppen. A sok-sok engesztelő evés meghozta a hatását és szép lassan kikerekedtem. Ezek után ezért is csúfoltak az iskolában, úgyhogy otthon sírtam és megint ettem. Az evés volt az én mentsváram. Aki nem küzd ételfüggőségben el sem tudja képzelni, hogy milyen mértékű megnyugvást jelent egy stresszes napot követően, mikor az első ínycsiklandó falat az ajkadhoz ér. Mámorító és felszabadító. Amíg eszel elfelejted a világ összes problémáját. Csak te vagy és az étel. Az étel, ami sohasem hagy egyedül. Ez egy ördögi kör! Eszel, hogy ne fájjon, de fáj utána, amiért ettél.

Az evés mellett az írás volt a másik megmentőm. Imádtam papírra vetni a gondolataimat, kiírni magamból a fájdalmat. Imádtam új történeteket kitalálni, a szereplőkkel álmodni, kicsit velük azonosulni. Elmenekülni az ő saját kis világukba. Egy idő után úgy éreztem, hogy másokkal is meg kell osztanom a gondolataimat, ezért elkezdtem blogolni. Kezdetben csak fanfictionoket gyártottam az akkori aktuális népszerű történetek alapján, mint a Twilight vagy a Vámpírnaplók. Miről is írt volna egy tinilány, ha nem a szexi Salvatore fivérekről? :D Azért Damon Salvatore még a mai napig képes megdobogtatni kicsiny kis szívemet.

Nagyon nagy szerencsém volt, rengeteg tehetséges és nagyszerű emberrel ismerkedtem meg a blogok által és az emberek elkezdték olvasni az irományaimat. Egy idő után kezdtem kinőni a karaktereimet, így elkezdtem saját kis történeketeket gyártani, általam létrehozott szereplőkkel. Az emberek lassan-lassan csordogáltak át ezen blogjaimra is, és új olvasók is csatlakoztak hozzájuk, így a nevem kezdett ismertté válni a blogokat olvasók körében. A belőlük áradó szeretet szép lassan, szilánkról szilánkra kezdte el összeragasztani a szüleim által széttört szívemet. Itt természetesen évekről beszélünk, így mellette tanultam, dolgoztam, bukdácsoltam a felnőtté válás útján.

Diploma után sikerült újságíróként elhelyezkednem, de éreztem, hogy nem ott a helyem. Mindig is arra vágytam, hogy megoszthassam az emberekkel az igazi érzéseimet és olyan élményeket nyújthassak számukra, amik által ők is fejlődhetnek.

A munka mellett rendíthetetlenül blogoltam tovább, míg egy nap egy történetem örökre megváltoztatta az életemet.

Ez is csak ugyanolyan napnak indult, mint a többi. Éjszaka egy bizonyos jelenettel álmodtam, ami egyértelművé tette számomra, hogy egy újabb történet van kialakulóban. Egész nap a karaktereken kattogtam, a cselekményeken. Amint hazaértem elkezdtem papírra vetni a gondolataimat. A szavak megállíthatatlanul követték egymást. Hajnalig dolgoztam vele, amikor is a laptopomra zuhantam a fáradtságtól. Másnap szerencsére szabadnapos voltam, így folytatni tudtam az írást. A történet teljesen magába szippantott: nem létezett más számomra csak Collin és Avery. Aznap estére végeztem vagy 10 fejezettel. Bíztam benne, hogy másokat is megérinti ez a kis szerelmi sztori, ezért publikálni kezdtem a részeket. Eleinte minden a szokásos mederben zajlott. Jöttek a régi olvasók és egy-két új is szállingózott, de semmi extra. Aztán egy pénteki napon munka közben csak úgy elkezdtek özönleni a feliratkozások és a kommentek. A telefonom egész nap megállíthatatlanul rezgett. Hihetetlen számú reakció érkezett a történetre, és nem értettem ennek az okát.

Aztán egyszer csak barátnőm küldött nekem egy Tiktok videót- én nem használtam ezt az alkalmazást, és az instagramot sem, tudom, őskövület vagyok- amiben egy sok-sok feliratkozóval rendelkező lány felhívta az emberek figyelmét Collin és Avery civódásaira.

Az események csak úgy pörögtek. Hirtelen a vidéki kis fruska ismert lett, kiadták a történetet könyvként és menedzserem lett. Nekem! Anikó persze elkezdte a brandem építését. Közösségi felületeket hozott létre számomra, műsorokban, podcastekben kellett szerepelnem, amik által az emberek megvették a regényemet.

Utáltam ezt! Sohasem voltam magamutogató, itt azonban annak kellett lenned. Minél többet mutatsz magadból, annál több helyre hívnak. Mézes-mázosnak kell lenned és úgy kell tenned, mintha normális dolog lenne, hogy az emberek a magánéletedben turkálnak. Állandóan mosolyognod kell és szerepet játszanod. Úgy kell tenned, mintha mindig is erre vágytál volna és mennyire hálás vagy nekik, hogy megoszthatod velük a titkaidat. Mosolyognod kell, amikor csak úgy mellékesen megjegyzik, hogy lehet fogynod kellene vagy amikor éppen a szexuális életedről érdeklődnek. Mindennap vagy 20 fotót és videót kell megosztanod az életed minden egyes lényegtelen és szánalmas momentumáról, mert ha nem teszed, elfelejtenek.

Aztán egyik nap Anikó beállított hozzám azzal, hogy táncolni fogok. Először kinevettem.

- Én táncolni? – kérdeztem tőle még mindig nevetve, de aztán láttam rajta, hogy komolyan gondolta.

- Az új táncos celebshowban, ami az X4-n fog elindulni. 8 celebről fog szólni, akik minden héten más-más stílusban versenyeznek majd egymással profi táncpartnerükkel karöltve.

- Te megbolondultál- néztem rá hitetlenkedve. – Te most tényleg rólam beszélsz? Az emberek biztosan nem egy 75 kilós debella testére kíváncsiak a tánctéren. Ők 50 kilós, szőke Istennőkre vágynak, akik úgy vonaglanak, mintha erre születtek volna.

- Ennek a műsornak most nagyon nagy hírverése van. Ha szerepelnél benne, a második könyved megjelenése tuti hatalmas siker lenne. Gondolj csak bele! Még több eladott könyved lehetne, mint most. Az emberek imádnának, mindenki téged akarna. A műsor kasszasiker lesz, és mindenki, aki benne szerepel, hatalmasat kaszál.

- Honnan tudod, hogy siker lesz?

- Mert értesüléseim szerint Kovács Patrik is elvállalta benne a szereplést. A feleségével való botrányos szakítása óta ez lesz az első nyilvános esemény, amin részt fog venni. Az emberek sajnálják őt, amiért a felesége megcsalta azzal a táncos fiúval. Mindenki látni akarja őt, tudni, hogy van.  

- A híres séf? - kérdeztem döbbenten. Ő csak bólintott.

Kovács Patrik pár éve robbant be a köztudatba egy főzőműsor kapcsán. Hamar belopta magát az emberek szívébe- kicsit talán az enyémbe is- humorával és emberségességével.

Mindenkit megdöbbentett a hír, miszerint pár év házasság és egy kislány születését követően elválnak útjaik feleségével. Pár nappal a bejelentést követően olyan információk kezdtek el szállingózni az interneten, miszerint táncos felesége összeszűrte a levet egy másik táncossal. Patrik sem akkor, sem azóta nem adott ki újabb nyilatkozatot ezzel kapcsolatosan, felesége azonban azóta már nyíltan is az új hódításával tündököl a közösségi platformokon.

A férfi 2 hónapig semmilyen életjelet nem adott magáról, így be kellett látnom, hogy Anikónak igaza van. A hiénák már ki vannak éhezve rá, és egészen biztos, hogy a műsor hatalmas nézettséget fog produkálni.

Szembe mentem tehát az elveimmel és elvállaltam a felkérést, így kerültem most ide. Ezért fogok pár hét múlva úgy kinézni a TV-ben, mint egy partra vetett bálna.

- Kicseszett könyvírás- kaptam fel dühösen cuccaimat és hagytam el a tánctermet. Ekkor még nem is sejtettem, hogy a végzetem felé kezdtem el sétálni.