Anna a kocsiig vezető úton végig csacsogott, amit egyáltalán
nem bántam. Így legalább esélyem sem volt rá, hogy Patrikot még jobban magamra
haragítsam. Mondani ugyan nem mondta, de a testbeszédje elárulta, hogy a háta
közepére sem kíván jelen pillanatban engem. Be kell vallanom, hogy én is
szívesebben töltöttem volna az elmúlt perceimet hőn szeretett Carte d'orom
jelenlétében, mint vele. Mozdulatain érezhető volt, hogy minél jobban szeretne
kirekeszteni a beszélgetésből és ezáltal minél kevesebb információhoz juttatni
a magánéletével kapcsolatban. A mellette töltött percek ráébresztettek, hogy
egy meggyötört és megsebzett férfival állok szemben, akinek még igen hosszadalmas
önismereti utat kell végig járnia ahhoz, hogy szívét kitárja a világ felé.
- Réka te előre ülj apu mellé, oda szoktak ülni a nagyok-
rántott vissza Anna hangja a parkolóházba. Úgy látszik, a bambulásom eredménye
az lett, hogy időközben megérkeztünk a kocsijuk mellé. Patrik épp behelyezte
lányát a gyerekülésbe. Kicsit zavarban voltam, ezért csak álltam ott, akárcsak
egy engedélyre váró gyermek. A férfi végzett a hátsó ülésen végzett
tevékenységével és úgy nézett rám, akár egy dilisre.
- Nyugodtan beszállhatsz, nyitva van- intézte felém szavait,
miközben táskáját betette a csomagtartóba. Akárcsak egy engedelmes kislány
kinyitottam az ajtót és beszálltam. Nagy izgalmamban szerencsétlenkedtem egy
sort a biztonsági övvel, de végül sikerült bekötnöm magamat. Lábaimmal az elém
helyezett táskámat rugdostam. Kicsit sem voltam ideges, annyi szent!
- Már nagyon éhes vagyok. Hol van már apu? – kezdett el Anna
forgolódni. Mint egy végszóra apja is beült mellém a gépjárműbe és elhagytuk a
parkolóházat.
Patrik vezetési stílusának semmi köze nem volt ahhoz, hogy a
szívem a torkomban dobogott. Izegtem-mozogtam csak az ülésen, nem találtam a
helyemet. Próbáltam kiszűrni 18 karikás gondolataimat, és nem rámászni a lánya
előtt. A vérem vadul száguldott az ereimben.
Hormonjaim bűnös gondolatok felé szerettek volna terelni. Azt hiszem, túl rég
szenteltem már figyelmet férfiak irányába, ez okozhatja a tinilányos
viselkedésemet. Ideje lesz kiküszöbölni a csorbát!
- És hol tegyünk ki téged? – szegezte nekem a kérdést,
amitől akárcsak egy csínyt elkövető kislány összerezzentem. Talán még kicsit el
is pirultam. Áldottam az eget, hogy nem épp egy vámpíros romkomban vagyunk,
ahol olvasni tudna a gondolataimban.
- Thököly út, köszönöm. Ott majd mutatom, hol állj meg –
tegezését hallva próbáltam könnyed hangnemben válaszolni.
- Rendben. És te is indulsz a táncversenyen? – vetett rám
egy gyors pillantást. Hát igen! Nem vagyok egy táncos alkat, ezt én is tudtam
jól. Kérdése inkább tűnt a kínos csend megtörésének, mintsem igazi
érdeklődésnek. Figyelembe véve, hogy alig pár perccel azelőtt már elmondtam
neki, hogy én is részt veszek a műsorban.
- Amennyiben arra irányul a kérdésed, hogy kinevettetem-e
magam az egész ország előtt, akkor a válaszom: igen.
- Igen apu, Réka is táncolni fog - szólt előre Anna. – bár
mondtam neki, hogy ellened esélye sem lesz.
Gyermeki őszinteségét hallva ajkam mosolyra húzódott. Vajon
mi felnőttek mikor jutottunk el arra a pontra, hogy hazudjunk magunknak és az
egész világnak? Vajon miért elvárás a felnőtt lét során, hogy mindig csak
megjátsszuk magunkat és behódoljunk a társadalmi normáknak? Vajon mikor és ki
nevelte belénk, hogy nem lehetünk őszinték?
- Ne haragudj a tájékozatlanságom miatt, de honnan is
kellene ismernem téged? – szegezte nekem Patrik a kérdést.
- Író vagyok- úgy szisszent fel, mintha megmarta volna egy
kígyó- nem újságíró. Már. Könyvet írok. Vagyis már írtam egyet, amit kiadtak és
most van folyamatban még egy. Inkább nőknek szóló történetek, szóval nem veszem
sértésnek, hogy nem ismered a munkásságomat.
- És nekem való lenne? – csatlakozott be a beszélgetésbe
Anna is.
- Nem kicsikém- fordultam hátra hozzá. – Ezek felnőtteknek
való regények, de utána szeretném magam kipróbálni gyermekkönyvek megírásában
is. Abban szívesen venném a segítségedet majd.
- Naná! - csapott bele lelkesen tenyerembe. – De azért a
gumisütiről nem fogok elfelejtkezni.
Olyan szigorúan lóbálta mutatóujját a levegőben, hogy
önkéntelenül is felnevettem. Kész színésznő ez a lány!
- Meg fogom neked csinálni, hisz megígértem. Én mindig
betartom az ígéretemet.
- Ott leszünk lassan, szóval jó lenne, ha szólnál, hol
álljak meg- vetett véget Patrik társalgásunknak. Előre fordultam és meglepődve
tapasztaltam, hogy már túl is haladtunk az épületen, amiben laktam. A következő
buszmegállóban megállt, elbúcsúztam tőlük- inkább csak Annától- és kiszálltam.
Még a zuhany alatt állva is kótyagos és kába voltam a történések miatt. Az
agyam próbálta feldolgozni, hogy találkozott a szívem által rég dédelgetett
bálványával. A szívemnek azt is fel kellett dolgoznia, hogy egyáltalán nem
olyan ember volt, mint a képzeletemben.
Temérdek egészségtelen ételt és nyálas sorozatot követően
eltelt a péntek este, majd követte a szombat és a vasárnap is. Nem voltam rá
büszke, de a hétvégém a totális semmittevésről szólt. Táncpartnerem éppen
esküvőn vett részt, így a táncpróbák miatt sem kellett kikelnem a kanapé
csábító öleléséből.
Hétfőn aztán vissza kellett térnem a felnőttek dolgos
világába- bár erre egyáltalán nem vágytam. Délelőtt egy podcastben voltam hivatalos,
hogy promotáljam a TV-ben való szereplésemet. Anikó imádta ezeket a
podcasteket- én rühelltem. Csak egy újabb hely, ahol hazudni és mosolyogni
kell. Mosolyogtam, amikor megkérdezték, hogyan zajlik a felkészülés. Azt mégsem
mondhattam, hogy a próbák után otthon csokoládéval enyhítem a frusztrációmat és
emiatt a kényszerevés miatt aztán álomba sírom magam. Mosolyogtam, mikor csak
úgy viccesen a fiúk megjegyezték a műsorban, hogy kicsit erősebb karakter
vagyok a többi versenyzőnél- pedig legszívesebben lefejeltem volna mindkettőt.
Ezután a nagyszerű megjelenést követően következett a próba.
Mondanom sem kell, hogy nem igazán vágytam rá. Andris a táncpartnerem szerint
egész ügyes vagyok, csak kishitű. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy
testképzavarban szenvedek. Mint ahogy mondtam gyerekkorom óta csak eszek és
eszek, aminek köszönhetően 20 éves koromra már elértem a 100 kg-t. Na szóval,
innen indultam el pár éve. Mostanra sikerült 75 kg-ra lefogynom, ami még mindig
nem igazán versenysúly, de emellett sajnos még továbbra is stressz és zugevő
maradtam. És továbbra is egy dagadt disznónak látom magam a tükörben, aki
hájával betölti az egész színpadot. Szóval igen, komoly problémáim voltak!
Vért izzadva végig szenvedtem a próbát és közben sikerült
kiderítenem azt is, amit szerettem volna. Andris barátnője Liza ugyanis Patrik
táncpartnere, így ki tudtam szedni belőle, hogy Liza és Patrik mikor próbálnak.
Nem mondanám, hogy ez túl etikus volt, de a cél szentesíti az eszközt!
Félreértés ne essék, nem azért érdekelt a próbájuk időpontja, hogy rámásszak a
férfira- bár ez ellen sem lenne kifogásom a viselkedése ellenére sem-, hanem
hogy betartsam az ígéretemet Annának. Emlékeztem ugyanis rá, hogy említette a
héten szerdán is az apukájánál fog aludni, és holnap este mi is és Patrikék is
fognak próbálni, így itt tudom majd neki hagyni a sütit a portán Annának.
Egész hajnalban az ajándékommal foglalatoskodtam, ugyanis
délelőtt Anikóval és a kiadómmal kellett találkoznom, és ezek a megbeszélések
ismerve menedzseremet igazán el szoktak húzódni. Ezért jobbnak láttam, ha még
éjszaka elkészítem az édességet. Gyanúm beigazolódott, így kora délután csak
sebtében bekaptam az ebédemet és indultam is Andrishoz. Táncpartnerem úgy
döntött, hogy a hétvégi kihagyott próbákat ideje bepótolnunk ma- legnagyobb
örömömre-, így délutántól estig ráztuk a csípőnket kisebb-nagyobb eredménnyel. Miután
végeztünk hullaként vonszoltam ki magam az épületből és indultam haza. Még
délután megérkezésemkor a gumisütit átadtam Péternek a portásnak megőrzésre,
hogy a próba végeztével adja majd át Kornélnak egy kis cetli kíséretében. A
papíron csupáncsak annyi szerepelt, hogy Rékától Annának.
Hazaérve letusoltam, bevágtam magam a kanapé elé egy kínai
és Damon Salvatore társaságában, aki sohasem hagyott cserben. Később a reggel
első sugarai is itt értek, és akkor még nem is sejtettem, hogy az éjszaka
folyamán egy sorsfordító ismerősnek jelölésre tettem szert.