2. fejezet

 

Dühösen kacskaringóztam az emeletek között, miután rádöbbentem, hogy ismételten eltévedtem. A tájékozódási képességem hagyott némi kivetnivalót maga után. Ha őszinte szerettem volna lenni, képes voltam akár egy nyílegyenes szakaszon is elveszni. Tisztában voltam vele, hogy ez igazán égő rám nézve, de én már csak ilyen szerencsétlen voltam. Egy újabb nem túl hízelgő tulajdonság az „erényeim” listáján.

 

Fogalmam sem volt róla, hová is sodortak lépteim. Abban azonban biztos voltam, hogy amint hazaérek benyomok egy doboz jégkrémet. Igen, ez kurvára jár nekem! - veregettem meg büszkén vállaimat. Éppen a fagyasztóban található finomságokat próbáltam felidézni, amikor megpillantottam a folyosón egy kislányt.

 

Soha életemben nem láttam még nála gyönyörűbb jelenséget. Gesztenyebarna tincseit csavargatta éppen éneklés közben. Lábai felváltva mozogtak az ütemre ülés közben. Egész lényéből nyugalom és szeretet áradt. Néhány másodpercig elbűvölve néztem őt. Valószínűleg valamilyen zajt adhattam ki, ugyanis a következő pillanatban rám emelte tekintetét, amitől néhány szekundum erejéig elfelejtettem levegőt venni is. Törékeny óvodáskorú megjelenése ellenére egy harcos szeme nézett vissza rám.

 

- Szia. Anna vagyok. Te ki vagy? – szürke szemében kíváncsiság gyúlt.

 

- Szia, én Réka vagyok – kezdtem el lépkedni közelebb felé. Lassan közeledtem, mintha bármelyik pillanatban elillanhatna tőlem. – Egyedül vagy itt vagy van veled valaki?

 

- Anyu hozott el apuhoz, mert tudod ma nála alszok- mutatott a mellette elhelyezkedő kis hátizsákjára. – Bementek abba a terembe beszélgetni felnőtt dolgokról, amit én nem érthetek, mert még kicsi vagyok. Legalábbis anyu ezt mondta, de tudod, én nagyon okos vagyok ám. Az óvodában is minden verset én tanulok meg legelőször. Na mindegy, szóval most ott beszélgetnek, de már elég rég bementek és én kezdek éhes lenni. Ma tökfőzelék volt az ebéd, amit én nem szeretek.

 

- Azt én sem szeretem- mosolyogtam rá. – Ide ülhetek melléd egy kicsit megpihenni?

 

Tisztában voltam vele, hogy a szülei itt voltak tőle alig pár méterre, de képtelen voltam magára hagyni őt. És mi van, ha történik vele valami? Azt sohasem bocsátottam volna meg magamnak. Tetőtől talpig végig mért, és miután elfogadhatónak titulált egy vállrándítással jelezte, hogy helyet foglalhatok mellette.

 

- Te is táncolni fogsz, mint apu?

 

- Csak próbálkozok – dörmögtem inkább magamnak, mintsem neki.

 

- Az én apukám nagyon jól táncol. Egyszer képzeld megengedték, hogy megnézzem az egyik próbájukat. Tuti, hogy ő fog nyerni- mondta büszkén. Szeméből csak úgy áradt a mérhetetlen csodálat édesapja felé. Egy pillanatra nyilallást éreztem a szívemben. Bárcsak nekem is ilyen szüleim lehettek volna!

 

- Én szurkolni fogok neki. Akinek ilyen csodálatos lánya van, mint te, csak nyerhet. És mi jót fogtok hétvégén csinálni?

 

- Apunál fogok aludni most ilyen sokat- mutatta fel három ujját. – Tudod ők most anyuval nem laknak együtt, mert a felnőttek néha szétköltöznek, de attól engem még szeretnek. Szóval most itt leszünk fent Pesten, mert apa itt lakik most és nagyon sok mindent fogunk csinálni. Reggelente palacsintát fogunk enni, mert apa séf. Tudod, hogy mi az a séf?

 

Szívem kihagyott egy ütemet. Lehetséges volna, hogy ő lenne Kovács Patrik kislánya? Annak ellenére, hogy a feleségével való kapcsolatának minden mozzanatát megosztotta a nagyvilággal a lányát mindezidáig rejtegette. A legutolsó képen, amin szerepelt még kisbaba volt szinte.

 

- A séf az, amikor rettenetesen finom ételeket főzöl és az emberek fizetnek érte- folytatta Anna. – Olyan finomat senki sem tud főzni, mint apa. Te szeretsz enni? Én nagyon.

 

- Igen, nagyon szeretek enni- eresztettem meg felé egy mosolyt. – Az édességek a gyengéim, de imádom a rántott húst is. Gyerekkoromban mindig azt kértem nagymamámtól, ha mentem hozzá. Na meg gumisütit.

 

- Gumiból van a süti? Azt meg hogy lehet megenni? – kezdett el fintorogni. Reakciója láttán oly sok nap után szívből felnevettem.

 

- Nincs gumiból, csak ez a neve. Nem ettél még ilyet? – megrázta kis fejecskéjét.-  Legközelebb csinálni fogok neked. Minden hétvégén apukádnál szoktál lenni?

 

- Mostanában igen, de néha hétköznap is, ha nem dolgozik. Például jövőhéten szerdán is nála alszom majd, mert anyunak fellépése lesz. Ő egy híres táncosnő és sokszor dolgozik este, miután én már alszom. Tényleg fogsz nekem olyat csinálni?

Kissé hitetlenkedve nézett rám, ami a hiúságomat sértette. Ennyire kétbalkezesnek nézek ki, hogy még egy óvodás sem bízik bennem?

 

- Kisujjeskü- nyújtottam felé kisujjamat, amit ő el is fogadott. Véglegesen megpecsételtük a neki tett ígéretemet.

 

A következő pillanatban kinyílt a táncterem ajtaja és kilépett rajta a címlapokról oly jól ismert Szabó Panna. Szívem kihagyott egy ütemet. Most már biztos, hogy ő Anna anyukája. Az apukája tehát valóban a mostanság a külvilágtól elzárkózódó Kovács Patrik.

 

Szabó Pannát be kell ismernem, hogy sosem szívleltem igazán. Félreértés ne essék, sohasem találkoztunk személyesen, viszont a személyiségéből áradó energiák és megnyilvánulásai mindig is taszító erővel hatottak rám. Számomra nem igazán volt az a kifejezett feleségnek és anyának való, akinek valószínűleg a férje tekintette. Mindig is önzőnek, felszínesnek és magamutogatónak tűnt. Mindemellett nem vetette meg az éjszakai élet örömeit és a férfitársaságokat sem; ezeket természetesen csak a munkájával való szükséges rossznak nevezte mindig is, később azonban kiderült, hogy nem is viszolygott annyira tőlük. Mindez azért volt még inkább meglepő számomra, mert nem kifejezetten volt igazi szépségnek nevezhető. Magas volt ugyan és vékony, ám az elmúlt években már vesztett kecsességéből, néha egy-egy rendezvényen már szinte ormótlanul jelent meg. Korábban hosszú barna haját mára már férfiasan rövid szőkére váltotta, ami eltorzította arcformáját is. Ha szabad így fogalmaznom az évek során elvesztette mindennemű nőiességét.

 

- Maga kicsoda? – nézett már-már undorral végig rajtam. Tisztában voltam vele, hogy nem voltam éppen a legjobb formában az izzadt szabadidőrucimmal, de azért nem kellene ennyire lekezelőnek lennie az emberrel.

 

- Örvendek, Takács Réka vagyok- nyújtottam kezet felé, amit ő készséggel figyelmen kívül hagyott. Könnyedén leguggolt Anna elé, elmormogott pár szót neki és sietősen távozott.

 

Patrik, mintha csak megérezte volna jövendő exfelesége távozását ekkor lépett ki táskájával a vállán. Ez a pasi megdobogtatta a szívemet attól a pillanattól kezdve, hogy először megláttam a TV-ben. Nem sorolható a mai trendek által elvárt férfiideálok közé, engem mégis izgalomba hozott, akárhányszor csak láttam. 190 cm magas volt az én 160 centiméteremmel szemben, így mindig védelmezően tekinthetett volna le rám. Sötétbarna rövidre nyírt haj, mogyoróbarna szemek, melyek állandóan pajkosan villantak- az elmúlt heteket leszámítva. Kis pocak- mert hát az aputest igenis vonzó. És mindezek tetejében ott volt az a kibaszott mosoly, amitől minden nő legszívesebben ledobta volna a bugyiját. Szóval igen, szerintem egész jó pasi volt, bár eddig nem találkoztunk még személyesen. A közös sajtótájékoztatót, amiben beharangozták a műsort kihagyta és azóta nem volt alkalmunk bemutatkozni egymásnak. Igazából a táncpartnerén kívül mindenkit került az épületben állandó jelleggel.

A szám kiszáradt, a szívem össze-vissza kalimpált és elkezdett izzadni a tenyerem. Olyan voltam, akárcsak egy tinilány. Mint mikor a tizenévesek találkoznak a bálványukkal.

 

- Szia, gyönyörűm- lépett lányához mosollyal az arcán, mintha ott sem lennék.

 

- Szia, apu- Anna felállt és megölelte lehajoló apját. – Rékának nem is köszönsz?

 

Patrik úgy tűnt, mintha villámcsapás érte volna. Olyan volt, mint egy álmából felrévedő ember. Összehúzott szemmel rám nézett. Nem kissé éreztette velem, hogy betolakodó vagyok.

 

- Üdvözlöm, Kovács Patrik. Ismerjük egymást? - ridegségétől hátra hőköltem. A bálványom képe, melyet éveken keresztül dédelgettem magamban egy szempillantás alatt hullott darabjaira.

 

- Üdvözlöm, Takács Réka. Csak éppen erre jártam és szóba elegyedtünk Annával, de már megyek is. Nem zavarom Önöket – kaptam fel gyorsan táskámat és álltam föl, hogy minél gyorsabban leléphessek innen.

 

- Ne menj el! - kapott kezem után Anna ezzel maradásra bírva engem. – Hazavisszük őt is, ugye apu?

 

Patrikon látszott, hogy nem igazán tetszett neki az ötlet, de nem akarta összetörni a lánya lelkesedését. Magamban megértettem őt. Igaz, kibaszottul rosszul esett, hogy a régóta bálványozott férfi ilyen ridegen viselkedett velem, de hát hé! Nemrég jött rá, hogy a felesége megcsalta, el kellett költöznie a lányától, mindennapjait magányosan kellett töltenie egy pesti albérletben. Mindezek mellett pedig az újságírók, akárcsak a keselyűk köröztek felette bármilyen apró-cseprő morzsa után kutatva. Ezek után valószínűleg én is bizalmatlan lennék az emberekkel és csak a szeretteimmel szeretnék lenni.

 

- Én is versenyezni fogok a táncműsorban, bár amit én csinálok mindennek lehet nevezni, csak táncnak nem- tehetetlenül felnevettem. – Tényleg csak véletlenül futottunk össze Annával, és higgye el, nem érdekel a magánélete. Ez csak magukra tartozik.

 

Meglepődve lepillantott rám. Olybá tűnt ezeket a szavakat nemigazán hallotta az elmúlt időszakban. Nálam jobban senki sem tudta, mennyire idegesítő, mikor mindenki a te dolgaiddal szeretne foglalkozni. Mindezt úgy, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Vajon örökre elvesztettük a magánszféra fogalmát? Tudom, tudom, aki híres akar lenni, az mindezt vállalja. De ki írta elő, hogy nem lehet egészséges egyensúlyt tartani a celebség és a magánélet között?

 

- Ugye hazavisszük őt is? -  a kislány kérdésére Patrik sóhajtva beletúrt hajába. Apám! Miért csinálta ezt velem? Legszívesebben most azonnal elé dobtam volna a bugyogómat.

 

- De nem várok senkire, szóval szedd a lábaidat- intézte szavait felém.

 

- Jól van már, nem kell kiközösíteni a kis tacskó lábaim miatt. Nem mindenki születhet égimeszelőnek, mint egyesek- forgattam meg játékosan szemeimet Annának. Összekacagtunk és a szemem sarkából észrevettem, hogy Patrik ajkán is végig kúszik halványan egy szívdöglesztő mosoly. Kibaszott hosszú autóút lesz, az biztos!